Magyarország fogadhat be egy Svédországból kiutasított iráni keresztény lányt

nlc | 2017. Augusztus 09.
Ha segítséget kér hazánkban, a magyar állam kész menekültként elismerni azt az iráni lányt, akit a svéd hatóságok vissza akarnak toloncolni az iszlám köztársaságba, dacára annak, hogy ott a kereszténység felvétele miatt komoly veszélybe kerülne az élete.

Ha Aideen Strandsson menedéket kér Magyarországtól, a hivatalos eljárás végén – amelynek része természetesen a nemzetbiztonsági ellenőrzés is – kedvező elbírálásra számíthat, Magyarország ugyanis nem küld vissza senkit olyan államba, ahol az élete vagy a testi épsége veszélyben van – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: az üldözött keresztények befogadása egyszerre erkölcsi és alkotmányos kötelességünk.

Aideen Strandsson 2014-ben érkezett Svédországba, majd nem sokkal utána nyilvánosan is megkeresztelkedett. Menedékjogi kérelmét a közelmúltban másodszor utasították vissza a svéd hatóságok annak ellenére, hogy a kiutasítás ellentmond a hatóság saját szabályozásának is, valamint az olyan nemzetközi egyezményeknek, mint például a genfi egyezmény, amely kifejezetten tiltja a kitoloncolást olyan országokba, ahol a kiutasítottat veszély fenyegetheti – írta a Magyar Idők a CitizenGo című európai civil portált idézve.

 

 

Exit mobile version