14 ezerbe került két kávé és két ásványvíz

nlc | 2018. Augusztus 13.
Igencsak borsos összeget számláztak a chilei turistáknak egy kávézóban a velencei Szent Márk téren.

A chilei Juan Carlos Bustamente és partnere két presszókávét és két kis üveg ásványvizet fogyasztott a Lavena nevű kávézóban, a velencei Szent Márk téren. Mindezért 43 eurót, vagyis átszámítva nagyjából 14 ezer forintot számláztak ki nekik. 

A férfi felháborodottan tette közzé a kávézóban kapott blokkot a Facebookon. A poszt közel tízezer megosztást kapott, és mintegy kétezren szóltak hozzá.

Az ügyben megszólalt a kávézó képviselője is. Leszögezte, hogy az itallapon világosan szerepelnek az árak, ám a turisták nem foglalkoznak vele, aztán utólag panaszkodnak. Hozzátette, hogy a kávézó benti részén 1,25 euróért (400 forintért) is lehet már kávét inni, viszont ha valaki kint a téren ül le, hallgatja az élő zenét és csodálja a látványt, akkor egy teljesen más élményért fizet.

A TripAdvisoron a kávézóra mások is panaszkodnak a lehúzós árak miatt. 

via

Exit mobile version