Hat új járatot indít Budapestről a Ryanair

MTI | 2019. Március 27.
A bővítés hatására a légitársaság utasforgalma 24 százalékkal emelkedhet Budapesten.

Hat újabb járatot indít a Ryanair a korábban bejelentettek mellett a budapesti repülőtérről a 2019-es téli menetrendi időszakban.

A fapados légitársaság Cataniába, Luxembourgba, Göteborgba, Tel-Avivba, Lappeenrantára és Poznanba indít járatokat 2019 október végével. Az útvonalakon hetente 2 vagy 3 járat közlekedik majd. A társaság nyártól hatra emeli a Budapesten állomásoztatott gépek számát, ami a téli időszakban nem változik.

Denis Barabas, a Ryanair regionális menedzsere szerint az ír diszkont légitársaság utasforgalma a bővítés után 3,2 millióra emelkedhet a budapesti bázison, ami 24 százalékkal több, mint a 2018-as.

A Ryanair 18 százalékos részesedéssel bír a budapesti utasforgalomban, a magyar hátterű Wizz Air előzi csak meg. A járatsűrítésekkel együtt a Ryanair a téli időszakban 46 járatot üzemeltet majd, amelyek hetente 190-szer közlekednek.

Korábban a Ryanair másik kilenc új útvonalat jelentett be: októbertől Bariba, Bordeaux-ba, Cagliariba, Corkba, Lisszabonba, Portóba, Sevillába, Szalonikibe és Toulouse-ba is repül majd.

Közölte továbbá, hogy folyamatosan vizsgálják az újabb járatnyitások lehetőségét, és azt sem zárta ki, hogy Magyarország másik két nemzetközi repülőteréről, Debrecenből és Sármellékről is közlekedtessenek járatokat.

Az idén nyári időszakban is arra számítanak, hogy a légiforgalmi irányítás szűk kapacitásai miatt jelentős késések lesznek. A társaság 5 darab Boeing 737 MAX-8-assal rendelkezik, amelyeket most nem használhatnak, miután az etióp légitársaság katasztrófája után egész Európából kitiltották a típust. Denis Barabas szerint a tartalék gépekkel gond nélkül képesek üzemeltetni a hálózatot.

Exit mobile version