Kártalanítja Frankfurtban „felejtett” utasait a Wizz Air

nlc | 2019. Május 29.
A cég vezetője azt mondja, meghibásodott a gép, ezért kellett ötven utasnak Németországban rostokolnia.

Kártalanítja Frankfurtban hagyott utasait a Wizz Air – írja a HVG.hu. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szombaton a fapados légitársaság Frankfurt-Budapest járatának ötven utasa ragadt a németországi város repülőterén, mert nem fértek fel a cég által küldött gépre. Az ügyben pedig a Miniszterelnökség is megszólalt, amely közleményében elfogadhatatlannak nevezte az esetet, és fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezett.

Fotó: Unsplash

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a Turizmus.com-nak elismerte: több hiba is történt Frankfurtban. A részleteket házon belül is vizsgálják, a tanulságokat leszűrik, „az utasokat pedig mindenképpen kompenzáljuk” – írta. A vezérigazgató közlése szerint a szóban forgó járat a gép meghibásodása miatt nem tudott felszállni, ezért a kapacitások szűkössége miatt végül egy kisebb gépet küldtek az utasokért.

„Hibázott az utasokat helyben kiszolgáló cég is, a felelősség viszont a Wizz Airt terheli, hiszen mi állunk szerződéses kapcsolatban az utasokkal. Megvizsgáljuk a tanulságokat, az utasok kárát pedig igyekszünk enyhíteni, amennyire lehet” – tette hozzá Váradi.

A vezérigazgató hangsúlyozta: szerinte egyedi esetről van szó, amelyet őszintén sajnálnak, de „Európát tekintve a Wizz Air bizonyíthatóan a legkevesebb járatát törlő légitársaság, és iparági átlag fölött teljesít a járatpontosság tekintetében is”. Szerinte a kapacitások szűkössége miatt a légi közlekedésnek úgy általában is rengeteg nehézséggel kell szembenéznie, „ezért drámaian leromlott az infrastrukturális kiszolgálás, a légi irányítás túlterhelt. Ezek a tényezők lerontják a légitársaságok eredményeit, és ezáltal végső soron a fogyasztók élményét is. Ez globális iparági probléma, amit orvosolni kell”.

Exit mobile version