Egy mérgező hal és a világ legjobb vécéi – 12 ok, amiért Japánt csak szeretni lehet

1. Város és természet együttélése

Japán természeti adottságai egyértelműen behatárolják, hogy meddig nyújtózkodhat az ember, nincs értelme befurakodni a természetbe, az ugyanis úgyis visszaveszi, ami az övé. A japánok ezt pontosan tudják, és olyan eleganciával élnek együtt a természettel, hogy azt bátran taníthatnák a betonimádatban élő nagyobb európai városoknak is. Ennek persze megvan az ára is: a japán lakások jóval kisebbek, a terek multifunkcionálisak, a bútorok praktikusak (lásd futon), és autót is csak az vesz, aki tudja, hogy lesz hol parkolnia. Nem pazarolnak, akár élettérről, akár a természetről van szó.

2. A fürdőzés

Imádok meleg vízben ázni, könyvet olvasni közben, borozni, vagy csak úgy kinézni a fejemből, egyszerűen olyan ez nekem, mintha töltőre tenném magamat. De azt álmomban sem hittem volna, hogy valójában semmit sem tudok arról, hogyan kell ezt csinálni, és hogy van egy ország, ahol a pihenést és a feltöltődést zavarba ejtően profi szintre tudják emelni. Japán 19-re húzott lapot: adott egy „fogadó” (vagy ahogy ezt a természetközeli szálláshelyet a japánok hívják: ryokan) az erdő közepén, ami szerényen húzza meg magát a bambusznád között, de már kívülről lehet sejteni, hogy itt valami egészen más fog történni, mint amire készülünk. A hely legfontosabb célja, hogy a lehető legnagyobb nyugalomban töltse fel vendégeit energiával és békével. A csendet vágni lehet, de ez a metszés nem fájdalmas, csak annyira, amennyitől kénytelenek vagyunk lelassulni. És amikor már csak 150-es fordulaton pörgünk a szokásos 230 helyett, rájövünk, hogy a fürdés nem egyszerű feltöltődés a japánoknál, hanem rituálé. Az apró, meleg vízzel teli medence a fürdőszobából nyílik, kint szakad az eső, én pedig ülök a forró vízben. Esküszöm, hogy a Rudas fürdőt is imádom, de ha kényeztető fürdésre gondolok, már csak ez a medence jut eszembe.

Ryokan (Forrás: Lexus)

Ryokan (Forrás: Lexus)

Ryokan (Forrás: Lexus)

3. Fugu

A fugu mese felnőtteknek. Mese bátorságról, kalandvágyról, a gasztronómia iránti tiszteletről és a szakemberek fontosságáról. Aki nem hisz a mesékben, sose kóstolja meg a fugut, mivel ez a világ egyik legveszélyesebb étele. A mérgező gömbhal kuriózum Japánban, csak arra szakosodott, kellő tapasztalatot szerzett mester bonthatja fel, egy külön erre kifejlesztett késsel. A fugu bőre és belső szervei ugyanis mérgezőek, a ciánnál sokkal ártalmasabb tetrodotoxin úgy öli meg áldozatát, hogy az végig magánál van, miközben először a végtagjai, majd a szervei is lebénulnak. A mester felelőssége, hogy a hal ártalmatlanul kerüljön a vendég tányérjára. Az íze édeskés, az állaga leginkább sűrű zselére emlékeztet – de még inkább semmihez sem tudnám hasonlítani.

4. Precizitás

Apám mindig japán autót vett – sosem kérdeztem, hogy miért, egyszerűen ezt szoktam meg, ő maga pedig csak annyit mondott, hogy egy japán autó sosem fog otthagyni. Aztán láttam egy filmet arról, hogy egy Toyota Hiluxot kitesznek a világ összes zord körülményének, felgyújtják, leejtik, elöntik vízzel, de mindig, újra és újra beindul. Ez ugye csak akkor hihető, ha valami nagyon precízen és elképesztő odafigyeléssel van összerakva, és a Lexus gyárát látva nincs is több kérdés arról, hogy mitől számítanak a japán autók a világ legmegbízhatóbb járműveinek. A gyártósoron csendben, összpontosítva szerelik össze az autókat, és mindet átnézik az első berakott csavartól az utolsó apró részletig, mielőtt beköltözik egy család életébe, hogy maradandó emléket hagyjon. A japánok bármit csinálnak, elképesztő tisztelettel teszik, nem csapnak össze semmit, és sosem rohannak – maximum igyekeznek.

Design Dome (Forrás: Lexus)

Design Dome (Forrás: Lexus)

Design Dome (Forrás: Lexus)

5. Virágok

Emlékszem, gyerekkoromban az anyukámnak volt egy könyve az ikebanáról, így a hagyományos japán virágkötészetért már akkor rajongtam – aztán persze sosem sikerült megtanulnom. Ha nagy ritkán virágot veszek, azzal maximum annyi történik, hogy levágom a szára végét, ahogy a nagyi tanította, és berakom a vázába. A japánoknál ez elképzelhetetlen: könnyekben törne ki az a háziasszony, akinek a vázájába csak úgy bedobnék egy szál gerberát. Ők mérnöki pontossággal helyeznek el minden egyes növényt, átgondolva a színeket és a textúrákat. És hogy ez nem idegesítő-e? De, nagyon, pont ettől borzasztóan szép és elérhetetlen. Én pedig szomorúan megelégszem azzal, hogy bedobálom a virágokat az üvegbe…

6. Bento box

Megvan az, hogy amikor reggel elindulunk otthonról, az ebédünket 10 másodperc alatt bepakoljuk egy kezünk ügyébe eső műanyag dobozba? Ugye, hogy mindenkinek ismerős. Landol a tarhonya, mellé a pörkölt, rá egy kanál tejföl, a 4-es, 6-os villamos pedig kellemesen összerázza az egészet. Nos, a japánok ehelyett bento boxot hordanak magukkal: apró, egymáshoz passzoló fogásokat helyeznek el mérnöki pontossággal egy tálban, amik még akkor sem rázódnak össze, ha rohanunk. Hogyan csinálják? Fogalmam sincs, de egy biztos: a japán ebédet nem lapátolod be, hanem leülsz, és nyugodtan megeszed. Hát nem jobb így?

7. Sinkanszen

Nem az a legjobb a sinkanszenben, hogy tiszta, gyönyörű és felfoghatatlanul gyors. Hanem az, hogy pontos. És a pontos alatt azt értem, hogy másodpercre pontosan érkezik, énemcsak az első megállóba, ahogy itthon megszoktuk, hanem az összesbe. Összehangolt és jól működő gépezet felel azért, hogy ne az utas legyen a vonatért, hanem a vonat az utasért. Nagyon csendben jegyzem meg, hogy a MÁV teljes vezetését elküldeném egy szakmai útra, ahol hosszan tanulmányozhatnák, hogyan érdemes kötött pályán utaztatni a nagyérdeműt.

8. Vendégszeretet

Az egyetlen dolog, amit nehéz volt megszokni Japánban, a kedvesség, de én egy végtelenül cinikus magyar nő vagyok, azaz nem szoktam meg, hogy mosolyognak rám, nyújtják a kezüket, előzékenyek velem az emberek. Japánban viszont mindenki az. Mármint úgy értem, hogy a hotel recepciósától kezdve a kukásokig tényleg mindenki. Két-három nap kellett, hogy ne felvont szemöldökkel nézzem őket, ahogy próbálnak megmenteni attól, hogy eltévedjek, vagy valami európaiak számára értelmezhetetlen fogást válasszak az étlapról. Ha kellett, ha nem, a végére már én is hajlongtam, sőt mosolyogtam is hozzá.

9. Tokió

És mondd, Tokió milyen? A legtöbb barátom ezt kérdezte, miután hazaértem. Nekik nagyon röviden annyit mondtam, hogy olyasmi, mint New York, mínusz a kosz meg a nagydarab amerikaiak, és nagyjából tényleg így lehet a legjobban leírni az állandóan nyüzsgő és mérnöki pontossággal megrajzolt várost. Egyszerre bohém és szabálykövető, higgadt és pörgős, konzervatív és modern. Az egész csupa kettősség, mint a japánok maguk is: a szürke öltönyök, a szoros nyakkendők estére meglazulnak, és az állandóan rohanó város hirtelen arcot vált. Nyoma sincs a szikár, munkába rohanó irodistáknak, olyanok lesznek, mint bármelyik átlagember, aki próbálja kiereszteni a gőzt. És ami a legcsodásabb, hogy Tokió illatos: nincs szemét vagy cigiszag, dohányozni csak külön helyiségekben lehet, szemetelni pedig sehol.

10. Új értelmet kap a frissesség

Nagyon szeretem a nyers halat, és egészen idáig azt hittem, hogy nagyon sokszor ettem is már finomat. Dehogy ettem. Az igazán friss nyers hal omlik, édeskés, és nincs semmilyen mellékíze. Nem semleges az íze, nem tolakodó, egyszerűen csak annyit érez az ember, hogy egy percet sem tárolták hűtőkamionban, a vízből egyből a tányéromra került. És igen, sosem gondoltam volna, hogy kóstolok nyers rákot, mert féltem tőle, mint a tűztől, de aki igazán nagy gasztroélményre vágyik, az ne a wagyut keresse, hanem ezt.

11. Odafigyelés

Amikor a lányom kicsi volt, és egyedül mentem vele valahova, kínszenvedés volt a vécézés: betoltam a mosdóba, nyitva hagytam az ajtómat, hogy rálássak, és miközben ő békésen ült a babakocsijában, tíz másik nő hallgatta, ahogy elvégzem a dolgomat. Ez Japánban elképzelhetetlen: a melegíthető vécédeszkák országában külön ülés van a gyereknek, sőt külön gyerekvécé is található a legtöbb nyilvános mosdóban.

12. A vezetés

Na jó, jobbkormányosok az autók, de kit érdekel, hogy összevissza kanyarodunk az első fél napban, ha cserébe a képen látható utakon mehetünk, ahol, ahogy a cikk elején is írtam, a természet és a civilizáció boldogan megfér egymással. Japánban szigorúan büntetik a gyorshajtást, ők azt mondják: ne rohanj, hanem indulj el időben! És mennyire igazuk van.