Szédítő magasság és mélység – Európa 10 káprázatos kilátópontja

Szentes Adél | 2020. Június 23.
Az a baj, hogy irtó rövid az élet, és még nagyon sok mindent meg kellene nézni. Például ezeket a csodás európai kilátókat is. Akrofóbiásoknak nem ajánljuk, mindenki másnak viszont igen.

Aki szeret kirándulni, jól ismeri azt a kielégülést, ami akkor tölti el az ember lelkét, amikor több órás túrázás árán felkapaszkodik egy hegy tetejére, majd onnan szétnézve igyekszik minden egyes sejtjével befogadni a panoráma csodás látványát. Idehaza is rengeteg olyan kilátó van, ami megér egy kirándulást, de az majd egy másik cikk témája. Most úgy döntöttünk, egy kicsit távolabbra tekintünk, és Európa néhány igazán káprázatos kilátópontját vesszük sorra.

Ezek többsége úgynevezett skywalk, amire nincs is igazán találó magyar szó. Mondjuk úgy, hogy járdák amelyek sokszor a felhők közé nyúlnak és szédületes panorámával ajándékozzák meg azt, aki rájuk merészkedik. De van köztük egyszerű függőhíd is, amit két szikla közé feszítettek ki, és olyan adrenalinbombával küldi meg a túrázót, amit biztosan megemleget. 

Dachstein – Ausztria

Az osztrák Alpokban, a Krippenstein hegyén található kilátó “5 ujj” néven ismert. Mint egy hatalmas kéz, úgy nyúlik be a mélység fülé, és valóban fantasztikus kilátást nyújt a Dachstein-hegységre azoknak, akik a hegyekbe érkeznek. Az első ujj végén van még egy képkeret is, amellyel mindenki elkészítheti a kötelező dachsteini emlékképet.

Welterbeblick Skywalk – Hallstatt – Ausztria

Szintén Ausztriában található az úgynevezett “Világörökség Skywalk”, amely a talajszint felett 360 méterrel lebeg, és egyedülálló panorámát nyújt a hallstatti tóra. Az építményt úgy tervezték, hogy hasonlítson egy hajó elejére. Nevéből is sejthető, hogy a régió kulturális örökségének részét képezi.

Aussichtsplattform AlpspiX – Zugspitze – Németország

Németországnak is megvannak a maga csillagai az alpesi égbolton. A legfényesebben az “AlpspiX” nevű acélszerkezet ragyog. A kilátó X alakban elhelyezkedő két karján üvegjárdán sétálhatnak az ide látogatók, és megcsodálhatják a Höllentalra (azaz Pokol-völgyre) nyíló lélegzetelállító kilátást.

Mirador de Abrante – Kanári-szigetek

Jöhet egy jó adrenalinbomba a leves mellé? Itt bárki kaphat. A Mirador de Abrante egy saját kilátóval bíró étterem a a Kanári-szigetekhez tartozó La Gomerán. A hegycsúcson csücsülő étteremből pazar kilátás nyílik a festői Agulo falura és a mögötte lévő Atlanti-óceánra.

Stegastein – Norvégia

A norvég fjordvidék valószínűleg a legtöbb utazó bakancslistáján szerepel. Az ország rengeteg lélegzetelállító élményt kínál. Az Aurlandon áthaladó túrázóknak érdemes felmenniük erre a 30 méterre kinyúló, fából készült rámpára – csodálatos kilátás nyílik innen az alattuk lévő 650 méteres fjordra. A „Stegastein” sétány távolról végtelennek látszik, de nyugalom: van a végén egy keret nélküli üveglap, amely megakadályozza, hogy lepottyanjunk.

Dolní Morava – Csehország

A csehországi Dolní Morava téli sportközpontja 2015 decemberében nyitotta meg ezt a kilátót. Miután felmászik a látogató a spirál alakban tekergő sétány tetejére, ha megcsodálta a kilátást, egy közel 18 emelet magas csúszdán hagyhatja el a helyszínt. Már ha adrenalinfüggő.

Panorama Platform Trauttmansdorff – Merano, Olaszország

Az olaszországi Merano-ban, a Trauttmansdorff kastély területén található ez a lélegzetelállító építmény. A látogatóknak fenséges kilátást nyújt a környező vidékre, a kastély kertjére és a tiroli hegyekre. A kilátópontig vezető lépcsőn egyébként lelát az ember a mélybe, úgyhogy tériszonyosaknak nem javasoljuk ezt az élményt.

A meranói kilátóból lélegzetelállító panoráma tárul a szemünk elé. (Fotó: www.matteothun.com)

County Antrim – kötélhíd – Észak-Írország

Nagy kedvencünk ez, az Észak-Írországban található rendkívül vékony kötélhíd, amely a Carrick-a-Rede szigetet összeköti a szárazfölddel. Bár többnek tűnik, “mindössze” 30 méteres magasságban sétálhatnak itt a turisták, szigorúan egyesével. És ahogy a videón is látszik, az erős szél külön izgalmassá teszi ezeket a perceket. A híd egész évben nyitva van a látogatók előtt, úgyhogy csak tessék, csak bátran!

Titlis Cliff Walk – Svájc

Svájc területének több mint felét hegyek borítják, úgyhogy itt aztán boldog lehet mindenki, akiknek az alpasi táj a szíve csücske. A 2012-ben megnyílt “Titlis Cliff Walk” 3 041 méteres tengerszint feletti magasságban várja a látogatókat. Ez a kontinens legmagasabban elhelezkedő függőhídja egyébként.

Schilthorn – Piz Gloria  – Svájc

Végül pedig kanyarodjunk vissza Svájcba. A svájci Schilthorn-hegységben forgatták az Őfelsége titkosszolgálatában című 1969-es James Bond-film egy részét is. Bondot ekkor először és utoljára George Lazenby játszotta, aki Sean Conneryt váltotta fel. A hegy csúcsán lévő kilátót 2014-ben nyitották meg. Aki ide felmegy, annak tényleg lehet olyan érzése, hogy egész Európa a lába előtt hever.

via

Ha szeretsz utazni, új helyeket felfedezni, vannak még tippjeink:

Exit mobile version