Pozitív: látványosan megnőtt a kéktúrázok száma

nlc | 2021. Január 17.
A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) szerint soha nem látott mértékben nőtt a hivatalos túráikra kiadott igazolófüzetek eladása.

Az adatból az derül ki, hogy húszezernél is több új túrázó indult el tavaly az Országos Kéktúrán, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrát háromezer-kettőszáz, az Alföldi Kéktúrát pedig több mint kétezren kezdték el újonnan teljesíteni 2020-ban. A Turista Magazin az MTSZ-re hivatkozva írja, hogy ez mindhárom kéktúra mozgalom esetében rekordnak számít, az Országos Kéktúra esetében 168 százalékos emelkedés az előző év hasonló időszakának adataihoz képest. Összességében az országban már százötvenezer felett van azok száma, akik a hivatalos kéktúra igazolófüzetet használva járják a természetet.

A Kékes, Magyarország legmagasabb hegye a Mátrában. Az utóbbi hétvégéken tumultus volt a csúcson (Fotó: Unsplash)

Ugyancsak szép számban teljesítették tavaly a kéktúrákat is: az 1171,8 km hosszú Országos Kéktúrát 387 túrázó teljesítette, az 541 km-es Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát 136-an, míg a 869 km hosszú Alföldi Kéktúrát 89-en járták végig.

 A 2020-as igazolt teljesítéssel rendelkező túrázók összességében 604 ezer kilométert gyalogoltak Magyarországon.

Ha kimennél a természetbe, de nem akarsz tömeget: 

Exit mobile version