Április közepétől mehetnek az uniós országokból érkező turisták Görögországba

nlc | 2021. Március 19.
Oltottakat és ellenanyagteszttel rendelkezőket várnak csak.

Görögországban idén hivatalosan május 14-től kezdődik az idegenforgalmi szezon, határait azonban várhatóan már április közepétől megnyitja az Európai Unióból érkező turisták előtt – jelentette be pénteken Bukarestben Harisz Theoharisz idegenforgalmi miniszter.

Az országba azok léphetnek be, akiket már beoltottak a koronavírus ellen, akik ellenanyagteszttel bizonyítják, hogy átestek a betegségen, vagy akik negatív Covid-teszttel igazolják, hogy nem fertőznek. A tíz év alatti gyerekek esetében nincs szükség tesztre.

A beutazókat szúrópróbaszerűen antigén gyorstesztekkel ellenőrzik a határon (tehát nem kell már olyan sokáig várniuk az eredményre, ahogy tavaly történt), ha pedig a teszt eredménye pozitív, akkor elkülönítésbe kerülnek egy görög szállodában, amelynek költségeit a görög fél fedezi a karantén idejére – idézte a görög minisztert az Agerpres hírügynökség.

Görögországban jelenleg még szigorú járványügyi korlátozások vannak érvényben azokban a térségekben, ahol magas a fertőzöttek száma. Athénban és más piros besorolású fertőzöttebb övezetekben március 22-ig fenntartják a korlátozásokat, csak a létfontosságú termékeket árusító üzletek tarthatnak nyitva, és március 29-éig zárva maradnak az iskolák.

A csaknem 11 millió lakosú országban eddig 230 ezer embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, csaknem 7300 halálesetet jelentettek, és a lakosság 8,7 százalékát oltották be.

(MTI)

(Kiemelt kép: Pixabay)

Exit mobile version