Búvárok hozták fel a folyó mélyéről az okostelefonját: az ébresztőóra még mindig rezgett

Á.K. | 2021. Június 28.
Három napot töltött a folyó mélyén egy férfi iPhone-ja, és amikor a búvárok felhozták, a vasárnap reggelre beállított ébresztés miatt még mindig rezgett.

Tom Adams a feleségével kajakozott az Idaho folyón, amikor a kajakjuk felborult, és ennek következtében a férfi kulcsai, az okostelefonja, a tárcája és a horgászbotja is víz alá került. A gyors sodrású folyóból esélye sem volt felhozni őket. Ekkor jutott eszébe, hogy szól a Bingham megyei kereső- és mentőbúvár alakulatnak, hátha segítenek rajta – írja a Upi.

Az iPhone és a víz találkozása (Fotó: Getty Images)

Előtte ugyanis hallott már arról, hogy a mentőbúvárok az ilyen hívásokat sokszor arra használják, hogy gyakoroljanak, és amikor valóban éles lesz a helyzet, és mondjuk embereket vagy valóban nagy értékeket kell menteniük, már készen álljanak a feladatra. Nem tévedett: a borulás közelében megjelent egy csapatnyi búvár, akik mindössze húsz perccel a merülésük után már fel is hozták a mélyből a férfi kulcsait és telefonját. Az utóbbi különlegessége az volt, hogy bár három napot töltött a víz alatt, továbbra is rezgett rajta a vasárnap reggelre beállított ébresztő. Később a horgászbotot is megtalálták, így a tárca maradt Tom Adams egyetlen vesztesége. Arról sajnos nem ejt szót a beszámoló, hogy az ébresztést leszámítva működött-e még a telefon a víz alatti kaland után.

A telefonunk és a víz:

Exit mobile version