Jó buli az óceánjáró, amíg össze nem hányják a fehér szőnyeget gyümölcssalátával

Az interneten semmi sem szent, de még ebben a kíméletlen közegben is kevés témával gúnyolódtak annyit, mint a több hetes, hónapos hajóutak. Mémek jönnek-mennek, de a „képek vs. valóság az óceánjárókon” című kattintásvadász fotógalériák évek óta kitartóan bukkannak fel minden utazás iránt kicsit is érdeklődő felhasználó Facebook-hírfolyamában. Ezek rendre arról szólnak, hogy míg a brosúrákon az idilli nyaralás, utazás, kikapcsolódás fotóival csábítják az utasokat, hatalmas medencékkel, óceánra néző ablakokkal, koktélbárral, kisestélyiben elköltött vacsorákkal és hasonlókkal, a valóságban tömegnyomor, olcsó, gagyi kaja és szolgáltatások várják az embert, csodálatos kilátást ígérő lakosztály helyett pedig örüljön, ha elfér az ágyában az ablaktalan, klausztrofób kis kabinjában.

Ezt azért hozzuk most elő, mert most, a harmadik hullám elmúltával (és bízva abban, hogy a negyedik nem zúzza szét a 2022-es turizmust) hirtelen több reklám is szembejött négy hónapos óceánjárós világ körüli utakról. Ezek lényege, hogy az ember befizet egy horrorisztikus összeget (legalább öt-, ha ki is szeretne látni a kabinjából, hat-hétmillió forintot), felszáll egy hajóra és 110-120 napig gondtalan életet él: etetik, itatják, gondját viselik, használhatja a hatalmas hajó összes szolgáltatását, és majdnem mindennap egzotikus országok partjain kirándulhat. Még költőpénzt is kap és szórakoztató programokon is részt vehet. Ezt ígéri például az Aldi Travel és a Vista. Mindkét utazási irodánál ugyanarra a hajóra, a Costa Deliziosára foglalhatunk jegyeket, a Vistánál már jövő januárra, az Aldinál azonban már a 2023-as helyek is beteltek, azaz igenis van igény az ilyen utakra a magyar közönség részéről is. Mindkét út világ körüli, az Aldié 127, a Vistáé 116 napos. Mindkettőn majdnem mindennap leszállítják az utasokat a hajóról egy-egy rövid, de szigorúan szervezett útra (a Covid miatt a szabadfoglalkozás tilos), de van, hogy egyhuzamban 4-5 napon keresztül is „kikapcsolódás a hajón” a program.

Utánajártunk hát, mit takar egy-egy ilyen út, tényleg akkora élmény-e, vagy a clickbait fotógalériáknak van igazuk, és a tömegturizmus lehangoló végterméke ez. Milyen érzés egy hatalmas fémdarabban összezárva élni több ezer emberrel? Tényleg annyira brutálisan drága az egész?

Eleve rossz ómen, hogy egy szűk hét alatt sem méltatta válaszra szerkesztőségünket egyik megkérdezett utazási iroda sem, még egy „köszönjük, megkaptuk” levél sem érkezett. Az Aldi eleve csak mailen várta a megkereséseket, a Vista központi telefonszámán pedig megadták a marketinges mailcímét, azóta síri csend. Kár, pedig akár meg is erősíthették volna azt a gyanúnkat, hogy

Az árak eleve két főre szólnak, így fejenként máris „megússzuk” két és fél-hárommillióval. Vegyük az ablakos kabinokat: ezek ára az egész útra hatmillió, azaz fejenként három, ami napra lebontva nagyjából huszonötezer forint. És ezért nemcsak ágyat kapunk, hanem teljes ellátást és szórakozási lehetőségeket. A Costa Deliziosa hajó egyébként 12 szintes, majdnem háromezer utast vár, rájuk jut egy több mint kilencszáz fős személyzet. A képek alapján minden földi jóval felszerelték a jógateremtől a Peppa malacos játszóházon át az obligát luxusétteremig és önkiszolgáló reggelizőhelyiségig, és bár a legkisebb, ablaktalan szobákba valóban éppen, hogy csak befér egy franciaágy, különösebben depresszívnek azokat sem neveznénk.

Bár telt házzal valóban akadhatnak zsúfolt helyzetek és kellemetlen pillanatok, amelyek mindenre emlékeztetnek, csak luxusutazásra nem (medencében zsúfolódás, egymás hegyén-hátán napozás, harc az utolsó sült kolbászért a reggelizőpultnál), a Covid miatt, amikor is az utazási irodák is lépten-nyomon a távolságtartás fontosságát hangsúlyozzák, aligha indulnak teljes kapacitással a hajók. A magyar irodák ugyan nem válaszoltak, de az óceánjárók alighanem a nemzetközi protokollokat követik, azaz a kötelező teszt és naponta végzett testhőmérséklet-ellenőrzésen kívül igyekeznek távol ültetni és fektetni egymástól az utasokat. Ez azt jelenti, hogy a szokásos tömeg 70, de akár 40 százaléka száll fel a hajókra, ettől pedig, lássuk be, maga az utazás is sokkal élvezetesebb. A Washington Postnak minden megkérdezett szakíró és blogger áldott állapotokról számol be, ahol még csúcsidőben is könnyű panorámás asztalt szerezni az éttermekben, és mindig van hely a rendezvénytermekben is. Több hajón bevezették a távolságtartós csendes diszkót, azaz minden partizó kap egy saját (fertőtlenített) fejhallgatót, azzal a fején táncolhat, a buli így kissé introvertált ugyan, de ez is segíti a tömegjelenetek elkerülését.

Nem erőltetik a közös katasztrófavédelmi gyakorlatot sem: normális esetben összeterelik az utasokat és egyszerre magyarázzák el nekik, mi a teendő, manapság azonban inkább videóüzenetben oldják meg ezt, amelyet mindenki külön-külön nézhet meg. Ha valaki pozitív tesztet produkál, az sem feltétlenül teszi tönkre az utat: a hajók felkészültek az elkülönítésre és a kontaktszemélyek tesztelésére, visszafordulni és az összes utast és személyzeti tagot karanténba zárni tehát felesleges. A Covid egyetlen igazi hátulütője (mármint az óceánjárós kalandok szempontjából) az, hogy a szabályok kikötőről kikötőre változnak, nagyon ritka, hogy a hatóságok hagyják szabadon kóricálni a leszálló utasokat, így az óceánjárókon ez az egyszerűség kedvéért központilag tilos.

Körbekérdeztük a tapasztalataikról azt a pár ismerősünket, akik utaztak már heteket, hónapokat egy-egy ilyen hajón. Jellemzően azt mondták, van igazság az internetes „brosúrák vs. valóság” képekben, az egész főleg a tömegturizmusról és a lakossági igények kielégítéséről szól, és bár a hajókat tényleg felszerelik a rendezvényközponttól kezdve a konditermen át a könyvtárig mindennel, ne itt akarjuk kultúremberekké olvasni, mozizni és színházazni magunkat. Jellemző a generációs szakadék, azaz, míg a nyugdíjas korú szülők élvezik minden percét (vagy legalábbis úgy tesznek), a fiatalok pár hét után kezdenek megbolondulni.

Tímea a személyzet oldaláról tapasztalta meg, mit jelent a több hónapnyi összezártság. Igaz, ő főleg luxusjachtokon dolgozott (azok is hatalmasak, csak sokkal kevesebb az utas), de sok a közös vonás. „Sokan azt hiszik, hogy ez menő munka. Persze, nagyon jól hangzik, hogy stewardess vagy egy hajón, de abba kevesen gondolnak bele, milyen, amikor mindenki tengeribeteg: személyzet, utasok, mindenki. 

Mert egy tengeribetegség lehet többórás és többnapos is. Vagy nézzük a crew kabint, ami egy emeletes ágy egy háromszor két méteres kabinban. A szekrény harmincszor hetven centi, ebből kell megoldanod az életedet egy évre, vagy amennyire a szerződésed szól. Good luck.”

A fő kihívás így is, hogy nincs egy szabad pillanatuk, mindig van körülöttük valami, a magánszféra megszűnik létezni. Ráadásul nem is akkora kaland. „Mindenki azt hiszi, világot látsz, valójában a hajóból nézed a partot vagy a kikötőt… vagy a melletted lévő hajót. És szart se látsz semmiből sem. Közben szolga vagy, láthatatlan vagy, átnéznek rajtad, mint az üvegajtón, vécét pucolsz és legalja helyzeteket kell elviselned. A jachtokon legalább a fizu jó, bár az sem az az összeg, amiért évekre megérné feladni az identitásod, az életed, mindened. Az óceánjárókon pedig még rosszabb a helyzet.”

Végül megtaláltuk Zsuzsát, aki évekkel ezelőtt utazott hosszabban a Karib-szigetek körül, és imádta minden percét. Az ő hajóján – a kilencvenes évek legnagyobb óceánjáróján, a Dawn Princessen – öntudatos nyugdíjaskorú közönség utazott, tudták, ez az ő világuk. „Nagyon sok volt az egyedülálló, de találkoztam egy idős, gazdag magyar nővel is, aki a szeretőjével gyakorlatilag a hajóra költözött. Sokan csinálják ezt: egy-két évre becuccolnak, kivesznek egy-egy nagyobb szobát, lehetőleg suite-ot, és élvezik a roppant kényelmes életet.” Zsuzsa a legjobban azt élvezte, hogy nem csak ki lehetett, de ki is kellett öltözni a minden nap két turnusban megszervezett vacsorához: „ez minden nő vágya, én ráadásul falusi lány vagyok, odáig voltam ettől, végre nem a magyar színházi kultúrát láttam, itthon ugye simán bakancsban mennek operába”. Majdnem mindennap leszálltak a hajóról, folyamatosan mozgatták őket a szervezők, így azt sem bánták, hogy ablaktalan, apró kabinjuk van, úgyis csak aludni jártak oda. Beépített szekrény, apró zuhanyzó, tükör, fotel azért akadt. „Mellettünk mondjuk pont oroszok laktak, állandóan rugdosták a falat, az nem volt kellemes.”

A hajón is mindig akadt program: „színház, koncert, bécsi kávéház, pizzéria, ajándékbolt, konditerem, templom, imaszoba a különböző vallásoknak, medence, úszómedence… biztosan kihagyok valamit”. Az első, amit az ajándékboltban meglátott, egy állatmintákkal díszített Herendi-készlet.

„A vacsi után mindig történt valami, a színházterembe 600 utas fért be, minden este más műsor volt: revü, koncert, stand-up. Volt, hogy homárt ettünk, volt, hogy a kapitány fogadott minket, pezsgővízesést építettek a törzsutasokkal, mindenki töltött a felső pohárba. Panorámaliftekkel közlekedtünk, kétezer utas volt, de nem tűnt zsúfoltnak a hajó.” Az egyetlen nehézség az volt, hogy gyakran eltévedtek, éppen a rengeteg szint és folyosó miatt. „Nem éreztem, hogy turista vagyok, mindig tiszta, rendezett volt minden, a reggelinél is folyamatosan újratöltötték a készleteket.” Tengeribetegség ellen mágnespöttyöt kaptak a csuklójukra, nem volt rá szükségük, de a két méter magas hullámok miatt volt több utas, akin ez sem segített. „A hajó ringása még jól is jött a karibi bulikban, a hullámok ütemére táncoltunk.” A legjobb azonban a naplemente volt.

További cikkek a témában

• Vitorláshajóval kerüli meg a Földet egy magyar család
• Öt hajókatasztrófát élt túl a Titanic „elsüllyeszthetetlen fűtője”, Arthur John Priest
• J. Dawson a valóságban is a Titanicon utazott, de ki volt ő valójában?