Kinevette őket a légitársaság, miután rossz országban landoltak

nlc | 2021. December 28.
Egyelőre vizsgálják, hogy fordulhatott elő, hogy a Spanyolországba tartó pár egy görög szigeten landolt.

Spanyol nyaralásra indult egy brit pár, ám úti céljukhoz nem érkeztek meg. Humaira és Farooq Shaikh Sevillába tartottak, földet is ért a repülőjük, de csak a repteret elhagyva, a taxiban vált számukra világossá – nem Spanyolországban vannak.

„A telefonunk az írta, hogy üdvözöl minket Görögországban. Aztán a taxis megerősített, hogy Zante szigetén vagyunk és nem Sevillában”mondta a Daily Starnak Humaira.

Egyből visszafordultak a repülőtérre, ahol az őket szállító Ryanair illetékesei előbb kinevették őket, majd kompenzáció gyanánt felajánlották, hogy kifizetnek egy éjszakát nekik, illetve visszarepülhetnek Londonba.

Amikor a repülő másik országba visz (Fotó: Pexels.com)

A gond csak az volt, hogy a következő gép Londonba négy nap múlva ment és a pórul járt párnak kellett állnia a további éjszakákat.

Shaikh-ék amúgy gyermeküktől kapták az utat, megünneplendő, hogy Suleman orvosként diplomázott. Végül a fiú segített szüleinek szállást találni és megszervezte a hazaútjukat is.

A légitársaságnál hallani sem akarnak további kompenzációról, pedig a sevillai nyaralás – a szállással és a lefoglalt fakultatív programokkal – ugrott. Egyelőre nem tudni, hogy fordulhatott elő, hogy egy pár a Sevillába tartó jegyeivel fel tudott jutni egy Görögországba tartó gépre.

A Ryanair nem kért bocsánatot és nem ajánlott fel kártérítést, hanem a házaspárt okolta az egész incidensért.

A légitársaságtól a párnak küldött e-mailben ez állt: „Minden ügyfél beszállókártyáján egyértelműen fel van tüntetve a járatszáma és az úti cél. Azt is tanácsoljuk az ügyfeleknek, hogy a repülőtéri információs képernyőkön nézzék meg a beszállókapu számát”.

Exit mobile version