Tragédia Verőcénél: szállodahajó ütközött kishajóval, többen is meghaltak – frissítve!

F.C. | 2024. Május 19.

Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél – értesült az Index. A portál úgy tudja, egy szállodahajó ütközött egy másik kisgéphajóval szombat éjjel. Előzetes jelentések szerint ketten meghaltak, öten eltűntek a tragédiában.

Szombat éjszaka, néhány perccel éjfél előtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Verőce közelében hajóbaleset történt. A szentendrei, a váci és fővárosi hivatásos, valamint önkéntes tűzoltókat a helyszínre riasztották. 

A kisgéphajón összesen nyolc felnőtt utazott. Közülük ketten meghaltak és öten eltűntek. Három férfi és két női utast még jelenleg is keresnek motorcsónakokkal és drónokkal.

A rendőrséghez szombat éjjel arról érkezett bejelentés, hogy Verőce közelében egy vérző fejű férfit találtak, akiről azt feltételezték, hogy hajóbalesetet szenvedett – ismertette a hirado.hu. A helyszín átkutatása során egy férfi, majd később egy nő holttestét találták meg, valamint partra vontattak egy sérült kisgéphajót. Közben a rendőrség Komáromnál megállított egy szállodahajót, amelynek az oldala sérült volt.

A BRFK az ügyben a vízi közlekedés több ember halálát okozó veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

UPDATE (12:34)

A fővárosból, Pest vármegyéből (Vác, Szentendre, Szigetszentmiklós, Érd, valamint a FER tűzoltóság kishajója) és Bács-Kiskun vármegyéből (Baja), valamint az OKF állományából a hivatásos katasztrófavédelem csaknem 90 emberrel és 31 technikai eszközzel vesz részt a keresésben – számolt be az MTI. A hivatásos egységek munkáját önkéntes tűzoltó-egyesületek és önkéntes mentőszervezetek támogatják. A Pest Vármegyei Kutató-mentő Szolgálat, Bács-Kiskun vármegyéből a Petőfi Mentőcsoport két búvára, a Leányfalu Önkéntes Tűzoltó Egyesület, illetve a Lupai Önkéntes Tűzoltó Egylet több tagja is részt vesz a kutatásban.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóhajója vasárnap kora reggel a Megyeri híd közelében találta meg a vízen úszó roncsot, amelyet az újpesti kikötőbe vontatott. A jármű maradványait a rendőrség és a közlekedési hatóság vizsgálja.

UPDATE (12:57)

Fejsérülést, kulcscsontsérülést, sebeket, zúzódásokat szenvedett az a férfi, aki kijutott a partra a Verőcénél szombat éjjel történt hajóbaleset után. Helyszíni ellátás után sürgősségi osztályra szállították.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI/Balogh Zoltán

Exit mobile version