Egy svájci szállodahajó tarolhatta le a kishajót Verőcénél, többen meghaltak a tragédiában

F.C. | 2024. Május 19.
Megtalálták a balesetet okozó vízi járművet.

Mint megírtuk, egy szállodahajóval ütközött egy kishajó – amelyről időközben kiderült, hogy motorcsónak – szombat éjjel Verőcénél. A nyolc utas közül egy férfi sérülten kijutott a partra, ketten meghaltak, öt utast pedig még keresnek. A Blikk információi szerint a baleset okozó vízi jármű a 2004-ben épült, 109,4 méter hosszú, 110 fős befogadóképességű Ms. Heidelberg nevű svájci szállodahajó volt. Azt nem tudni, merre vezetett az útja, illetve hányan utaztak rajta – jegyzi meg a lap.

A szállodahajót Komáromnál állították meg.

A sérült szállodahajó 2024. május 19-én a Dunán, Komáromnál – Fotó: MTI/Krizsán Csaba

 

Rendőrök helyszínelnek a sérült szállodahajónál – Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A BRFK büntetőeljárást rendelt el több ember halálát okozó, vízi közlekedés veszélyeztetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

 

A nyomozásnak – amelybe informatikai és hajózási szakértőket is bevontak – az a célja, hogy megállapítsák, terhel-e bárkit büntetőjogi felelősség a balesetért.

Sürgősségin kezelik a túlélőt

A férfi fejsérülést, kulcscsontsérülést, sebeket, zúzódásokat szenvedett. A Duna kerítéses szakaszánál tudott kiúszni a partra, a 12-es úton egy arra járó autóstól tudott segítséget kérni, aki értesítette a hatóságokat. „A túlélő szombaton este 11 óra környékén a Limes őrtoronynál tudott a partra kiúszni, ugyanis az ottani Duna szakasz nagy részén kerítés van”nyilatkozta a Telexnek Grauszmann Györgyöt, Verőce polgármestere.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI/Balogh Zoltán 

Exit mobile version