Nem a végcél, hanem maga az út számít Európa legszebb vadregényes vasútvonalain

Fecske Bettina | 2024. Július 07.
Már maga az utazás is öröm Európa legfestőibb vonatútjain, ahol szinte eggyé válhatunk a természettel és madárként suhanhatunk végig a festői tájakon.

Az utazás olyan a léleknek, mint a testünknek az evés. Ami nem is csoda, hiszen felfedezni a világunkat, közben kikapcsolódni, megismerni új kultúrákat és új tapasztalásokat szerezni, rengeteg ember számára igazi feltöltődést jelent. Sokan azonban elfelejtik, hogy nemcsak maga az úti cél elérése és az ott tartózkodás jelentheti az örömöt, hanem az odáig vezető út is.

Bevallom, jómagam is sokszor elfelejtem, hogy az autókázásra, a vonatra, hajóra vagy éppen a repülőre szállásra nem nyűgként kellene tekintenem, hanem egyfajta kalandra, ahol közben megízlelhetem a remény és a várakozás örömét. Az utazás ugyanis vágyálmokkal és az ismeretlen felfedezésének izgalmával jár, és ez az érzés hol máshol csúcsosodna ki, mint magán az odaúton?! Így hát érdemes ezentúl egy teljesen új szemléletmóddal tekinteni ezekre a hosszú órákra, ugyanis sokkal többet adhatnak számunkra, mint az elsőre gondolnánk. Pláne, ha közben az ember olyan mesés tájak mellett halad el, hogy még a lélegzete is elakad.

A mai napig emlékszem például arra a pillanatra, amikor először utaztam repülővel Dubajba. Mivel rettegek a repüléstől – de ez sosem tart vissza attól, hogy így utazzak -, sokszor nem tudok mit kezdeni magammal a gépen. Így hát, vagy izzadó tenyérrel olvasgatok vagy ha éppen megcsap a bátorság szele, akkor bámulok kifelé az ablakon. Nagyjából a harmadik-negyedik órát taposva egyszer csak kinéztem az ablakon és egy teljesen új világ tárult a szemem elé. Különleges színű tavak és homokdűnék sokasága kápráztatta el a szemem, ez után a pont után pedig rögtön éreztem, hogy valami igazán különleges tapasztalás vár majd rám a messzi Közel-Keleten.

De, hogy ne menjek ennyire messzire éppen ugyanezt éreztem a svájci hegyekben busszal és vonattal utazva is, amikor a telefonom tárhelye szinte már az előtt megtelt, hogy egyáltalán az első szálláshelyre odaértem volna.

Azonban nem tagadom, sokszor én is inkább csak zsörtölődök egy újabb késés vagy egy dugó miatt az odautak során, ahelyett, hogy rácsodálkoznék a mesés napfelkeltére vagy az egyre változó tájra.

De mi van, ha azt mondom, hogy léteznek olyan vasútvonalak Európában, amelyeknél maga az utazás is minden kétséget kizáróan igazi kaland! Sínjeiken zakatolva ugyanis ritkán látott tájak, meredek hágók, szőlőültetvények, hegyi kaptatók, kecses viaduktok láthatóak, amelyek gyönyörűen hangsúlyozzák az érintetlen természeti szépségeket.

Velence – Simplon – Orient Expressz: London–Velence

Az Orient Expressz megérkezik az állomásra (Fotó: Getty Images)

Ki ne hallott volna már a híres Orient Expresszről? A luxusvonat ugyanis a neves író, Agatha Christie egyik könyvében is megjelenik, mint a krimi izgalmas helyszíne. Aggodalomra azonban semmi ok, a gyilkosság a járaton csupán a képzelet szüleménye volt. Bár az tény, hogy egyszer ki is siklatták, az utasokat pedig váltságdíj fejében engedték el. De a valóság ma már inkább az, hogy a járaton Európa leglenyűgözőbb tájait látva dobunk majd egy hátast, nem pedig Hercule Poirot nyomozásától vagy a banditáktól.

A vonatút a svájci Alpokon, az olasz vidéken és a francia Riviérán keresztül vezet. Útközben az utasok az európai táj lenyűgöző kilátásaiban gyönyörködhetnek, beleértve a dombokat, a festői falvakat és a történelmi nevezetességeket.

Az utazást ráadásul stílusosan tehetjük, luxus étkezési lehetőségekkel és elegáns hálóhelyekkel karöltve. Egyesek szerint a mozdonyos utazás élménye olyan, mintha egy időkapszulába lépnénk: élő zenét hallgathatunk egy zongorista ujjaiból, miközben szmokingot és estélyi ruhát viselő emberek élvezik a fedélzeten elérhető finom lakomákat. Az egész helyet átjárja valahogy a történelmi hangulat és az időtlen csillogás. Az út körülbelül 24 órát vesz igénybe és 1620 kilométeren át kanyarog.

Flåm Railway – Norvégia

Habár egyre többen utaznak Észak-Európába, egy kutatás szerint, amit a DailyMail-ben közöltek, még mindig Barcelona a magyarok első számú úti célja. Azonban mindazoknak, akik imádják a varázslatos tájakat és kalandokat Norvégia is tökéletes választás lehet a kikapcsolódásra. Ezt akár alá tudnám támasztani jómagam is, aki bár eleinte sosem gondolta volna, hogy Norvégia nagy rajongója lesz, az első látogatás után mégis évről-évre visszajárok az ország különböző szegleteibe.

Mesés vidéken suhan végig a vonat Norvégiában (Fotó: Getty Images)

Európa egyik legszebb panoráma vonatútja ebbe a legtöbbször hófödte mesevilágba kalauzolja el az utazókat, miközben Norvégia csipkés fjordvidékét szeli át. A vonat Flåmból, a tengerszinttel azonos magasságból indul, majd innen az égbe szökő hegyeken végig robogva éri el a 868 méteren fekvő Myrdal megállót, majd onnan visszafelé is halad. Így hát nem meglepő, hogy a Flåm Railway a világ egyik legmeredekebb vasútvonala is egyben, akár 55 százalékos lejtőkön is végig suhanhat a szerelvény.

A vonatút lenyűgöző kilátást nyújt a meredek, hófödte hegyekre, a mély völgyekre és lépcsőzetes vízesésekre, beleértve a híres Kjosfossen-vízesést is. Az járat egész évben kipróbálható és mivel a vonat lassan halad, így rengeteg lehetősége van az utazónak lélegzetelállító fényképek készítésére. Az utazás nagyjából egy órát vesz igénybe egy húsz kilométeres távon. Mindenképpen érdemes kipróbálnia mindenkinek, aki szeretné megtapasztalni Norvégia egyedi szépségét.

West Highland Line – Skócia

Skócia zöld tájai üdítő a léleknek (Fotó: Getty Images)

A West Highland Line a lenyűgöző skót vidéken, tavak, hegyek, lápok és bájos skót városok mellett halad el. Az utazás során lélegzetelállító kilátásunk nyílik a zöld tájra, beleértve a híres Glenfinnan-viaduktot is, amely a Harry Potter filmekből lehet mindenki számára ismerős.

Az útvonal Glasgowból indul, majd Crianlarichnál kettéválik, azonban mindkét irány a skót felföldön visz tovább. Míg a nyár talán a legjobb alkalom a látogatásra, egy havas téli kirándulás is nagyszerű kilátást kínál – feltéve, hogy a látási viszonyok jók maradnak. Az utazási irodák ajánlása szerint azonban októberben érdemes leginkább kipróbálni a járatot, mivel az évnek ebben a szakaszában sokszínű pompában tündököl a vidék. A Roxfortból érkezett leveleket azonban senki se feledje magával vinni az utazásra!

Glacier Express – Svájc

Egy festői vonatútban lehet része mindazoknak, akik hajlandóak mélyen a zsebükbe nyúlni és felülni a Glacier Express járatára. A svájci Alpokon átívelő utazás minden kétséget kizáróan mesés, ugyanis 291 hídon és 91 alagúton megy keresztül, közben pedig végig lélegzetelállító kilátást ad a hegyekre, erdőkre és völgyekre, valamint a lenyűgöző Rajna-szurdokra, amit a svájci Svájci Grand Canyon-ként is emlegetnek.

A vonatút Zermattból indul, és a svájci Alpok szívén keresztül tart St. Moritzig. A 7,5 órás út alatt a járgány 290 kilométeres távolságot tesz meg és 2033 méteres magasságba kúszik fel az Obertalp-hágónál, ahonnan mesés kilátás nyílik a környező hegycsúcsokra.

Ha a szemünk jól is lakik a varázslatos tájat nézve, a vonatúton étkezést is kérhetünk magunknak az Excellence Class kocsiban. Az ötfogásos menü minden ételéhez ráadásul svájci vagy francia bort is felszolgálnak. Természetesen az ételekre sem lehet panasz, tüchtig svájci pontossággal tervezik meg azokat, hogy a leginkább ínycsiklandozóak legyenek. Az étlap szezontól függően változhat, de gyakorta kínálnak fel füstölt pisztrángot, borsómenta levest, marhabélszínt és finom csokitortát is a megfáradt utazóknak.

Mintha nem ezen a világon lennénk a svájci hegyekben vonatozva (Fotó: Getty Images)

Fontos tudni, hogy nem csak a Glacier Express az egyetlen vonatút, amely felejthetetlen kilátást biztosít az utazók számára. A Golden Pass vasút vonala Svájc szívében húzódik és három szakaszból tevődik össze. Az első Montreuxtól Zweisimmenig – pálmákkal övezett riviérai mediterrán környezetből az Alpok aljáig tart. A második szakasz Zweisimmentől Interlakenig, átvezetve utasait az ország magaslatain. A harmadik szakasz Interlakenből az 1008 m magas Brünig hágón át vezet, majd innen ereszkedik le Svájc központi részén Luzernig, ahol a Golden Pass vasútvonal végződik. Az útvonal 191 kilométer hosszú és körülbelül 5 óra hosszáig tart. Útközben gördülő dombokon, buja erdőkön és csillogó tavakon halad keresztül a szerelvény majd érinti az ország legikonikusabb hegységeit is.

Black Forest Railway – Németország

Ilyen és ehhez hasonló kilátás fogadhat bennünket a vonatunk ablakából (Fotó: Getty Images)

A Black Forest Railway néven is ismert vasútvonal Németország deli-délnyugati részén halad, az erdős hegyvidék mellett – mézeskalácsházakra emlékeztető – hagyományos faházakat és mesebeli réteket tárva az utasok szeme elé, miközben a vonatok 39 alagúton és két impozáns viadukton is áthaladnak.

A szakértők szerint érdemes tavasszal vagy ősszel jegyet váltanunk magunknak az utazásra, ugyanis ekkor az idő is enyhe és az erdő is élénk színekben pompázik.  Az út körülbelül három órát vesz igénybe és 149 kilométert ölel magába.

Belgrád-Bar-vasútvonal – Montenegró

Bar, Montenegró (Fotó: Getty Images)

Európa egyik legszebb vasútvonalának tartják a talán kissé kevésbé emlegetett Belgrád-Bar-vasútvonalat is. A vonat sziklás vidékeken és óriási hegyeken halad, gyönyörű kilátást biztosítva a mély kanyonokra, szurdokokra, hegycsúcsokra. Az útvonal a szerb fővárosból Belgrádból indul és 436 hídon át, 476 kilométert megtéve jut el végcéljáig nagyjából 11 óra alatt.

Fontos tudni azonban, hogy ezen a vonaton nem mindegy, hogy az ember melyik oldalra ül. Ha dél fele utazunk, akkor a vonat jobb oldalán, ha pedig északra, akkor a bal oldalon foglaljunk helyet a legtökéletesebb kilátás érdekében. Mindemellett úgy tűnik, hogy a vonatok késése ragályos a térségben, ugyanis ezen a vasútvonalon is várhatóak késések, így könyvvel, élelemmel mindenképpen készüljünk magunknak az utazásra (mivel büfé sincs a vonaton).

Little Yellow Train – Franciaország

Az utazóknak nem csak a rengeteg kalandtól, de már a vonat színétől is jobb kedvük lesz (Fotó: Getty Images)

Habár Franciaországról mindenkinek Párizs és az Eiffel-torony jut eszébe, nem árt tudunk, hogy bővelkedik látnivalókban a nagyvároson kívül is. Ha pedig valaki meg szeretné tapasztalni az ország szépségeit a szerelem városán kívül is, akkor a Yellow Tain lehet az egyik legmegfelelőbb választás.

Nem csak a 60 kilométeres, 3 órát igénybe vevő vonatút, de már maga a szerelvény is igazán érdekes, ugyanis nevét Yellow Train, azaz sárga vonat a külső festéséről kapta. Így hát, az egész utazást beragyogja ugyanis a vonat élénksárga színe. Az útvonal Villefranche-de-Conflent városából indul a Bolquère Eyne csúcsáig, amely 1592 méter magasságával Franciaország legmagasabb vasútállomása.

A vasútvonalon 22 megálló található, azonban érdemes tudunk, hogy a vonat csak 6 megállónál áll meg automatikusan, ha a fennmaradó 14 megállóhely valamelyikén szeretnénk leszállni, akkor az előre kell jeleznünk. Ha valaki imádja a hideg időt, akkor nagy szerencséje van, a járat ugyanis télen olcsóbb, azonban nyáron a szellő kedvelői nyitott tetejű vagonokban is utazhatnak.

+ 1 Bakonyvasút

Mesés erdős területeken visz végig a Bakonyvasút (Fotó: Getty Images)

Nem véletlenül nevezik kis hazánkat igazi gyöngyszemnek a külföldi utazók, ugyanis nem csak távoli országokban találhatunk lenyűgöző vasútvonalakat. A Győr és Veszprém városát összekötő Bakonyvasút 79 kilométeres távjával a kirándulók egyik kedvence.

A hihetetlen természeti szépségekben bővelkedő bakonyi tájon áthaladó útvonal egyik emblematikus része a Cuha-völgy, ahol a több millió év formálta szurdokban kanyargó Cuha patak hömpölygő folyama, valamint a három alagút és két völgyhíd a fő látványosság.

Via: (1), (2)

Exit mobile version