Ennek a sóherságnak a gazdasági világválságot leszámítva is lehetnek prózai okai. A kérdőívekben megkérdezett emberek leggyakoribb panasza az volt, hogy nem kívántak kapitulálni a kereskedelmi egységek gusztustalan nyomásának, miszerint aki nem vesz drága ajándékot a partnerének, az nem is szeretheti igazán.
Ha ez így is van, akkor sokan nincsenek tisztában a tényekkel: az ünnepi ajándékforgalom az államokban tízmilliárd dolláros nagyságrendű, minden évben. Egy másik tanulmány szerint, amit a Georgiai Egyetemen folytattak, a friss kapcsolatban élő férfiak 80 százaléka érezte úgy, hogy „muszáj” ajándékot vásárolni, míg a nők 50 százaléka. (Ez a későbbiekben persze változik, amikor is a férfiak 44 százaléka hajlandó még erőfeszítést tenni, de a csupán nők 13 százaléka gondolja, hogy ez egy hosszú távú kapcsolatban szükséges.) Szóval ezeket a hatalmas összegeket elsősorban a friss szerelmesek költik el, akik mindenben igyekeznek megfelelni, illetve azok a férfiak, akik szeretnék elkerülni a Valentin-napi hisztiket.
A kötelező és minden józan ész által diktált határokon túlmutató ajándékvásárlási kényszereknek a következménye, hogy új szokások is megjelentek: elterjedtek az alternatív fogyasztás szószólói és a fogyasztásellenes csoportok is. Paradox módon ezek is fogyasztásra fognak ösztönözni: nonkonform, környezettudatos és kevésbé giccses termékek fogyasztására, például anti-Valentin-napi kártyákéra; vagyis ráfoghatjuk a Valentin-napra az egész mizériát, de fogyasztás mozgatórugói ennél sokkal összetettebbek, és feltehetőleg nincsenek közös elemei a friss kapcsolatok ajándékvásárlási dinamikájával.
| Te merre döntöd a fejed csókolózás közben? |
