Amikor kislány voltam, sokszor büntetett anyám hideg némasággal, ha valami rosszat csináltam, vagy ha nem úgy viselkedtem, ahogy ő elvárta volna. Emlékszem, egyetlen egyszer fordult elő, hogy kettest kaptam matekból. Nem azért, mert nem tanultam, hanem egyszerűen nem mentek a fejembe a tizedestörtekkel végzett műveletek. Miután nagy szorongva hazaállítottam a kettes röpdolgozatommal, anyu három teljes napig nem állt szóba velem. Azzal büntetett, hogy megvonta tőlem a szeretetét.
Ennek persze irgalmatlan erős megfelelési kényszer lett az eredménye részemről, és baromi kemény munka volt, hogy felnőttként megtanuljam szeretni magam. Túl sokáig hittem ugyanis azt, hoggy csak akkor érek valamit, ha tökéletesen teljesítek, ami azért csapda, mert a tökéletesség igazából egy elérhetetlen fogalom. Aki hajszolja, az délibábot kerget, mert mennél gyorsabban futsz, hogy elérd, igazából annál távolabb kerül tőled.
Ma már tudom, hogy a lényeg az, hogy ami tőlem telik azt becsülettel megtegyem, legyen szó munkáról, főzésről, takarításról, vagy akár egy kellemes hétvégi túrázásról. Így nincs bennem semmi hiányérzet, nyugodt vagyok és kiegyensúlyozott. És amióta ezt felismertem, azóta elkezdtem jóban lenni magammal. El nem tudom mondani, milyen felszabadító érzés ez.
És te hogy állsz az önszeretettel? Tesztünkből megtudhatod.