Vizes VB: nem jutott a döntőbe a magyar férfi gyorsváltó 4×200-on

nlc | 2017. Július 28.
Tizedikként zárt a férfi 4x200 méteres gyorsváltó, így a Németh Nándor, Grátz Benjámin, Telegdy Ádám és Kozma Dominik összeállítású csapat nem jutott be a döntőbe.

A négyes 7:11.10 perces eredménnyel futamában az ötödik, összesítésben pedig a tizedik lett. 

“Tizedikek lettünk, közel volt a döntő. Megpróbáltam bekezdeni, de ez visszaütött, jobbat szerettem volna úszni” – mondta Grátz Benjámin.
Németh Nándor hozzátette, hogy a döntős idő is bennük volt ugyan, de már csak jövőre lesz lehetőségük megmutatni, hogy lesz még jobb is ez a váltó.

Kozma Dominik eléggé elfáradt: “úgy voltam vele, ha már itt vagyunk, akkor ússzuk végig. A végén már azt éreztem, hogy daruval kell majd kiemelni a vízből” – fogalmazott. Kitért rá, hogy Grátz először úszott a világbajnokságon, márpedig az első úszás mindig nehezebb. 

 

Exit mobile version