Vizes vb: három magyar úszó jutott a szombati döntőbe

MTI | 2017. Július 28.
A 17 éves Milák Kristóf a harmadik, Cseh László pedig a hatodik legjobb idővel jutott a szombati döntőbe 100 méter pillangón. Hosszú Katinka a hetedik időeredménnyel úszhat 200 háton.

Cseh László – aki a szám olimpiai ezüstérmese – nagyon rosszul kezdett, és csak nyolcadikként fordult, ám hatalmas hajrával a második lett a futamában 51,16-os idővel.

A következő futamban állt rajthoz Milák Kristóf, aki a délelőtti előfutamban 51,23-as új egyéni rekorddal, egyben junior világcsúccsal tette le a névjegyét. Délután ezt tovább tudta fokozni, és 50,77-es idővel csapott a célba. Ezzel megdöntötte Cseh László országos csúcsát, és újabb junior világcsúcsot úszott.

 Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás elődöntője után. MTI Fotó: Illyés Tibor

Cseh László is a fiatal úszót méltatta:

Most nem a fiatalok próbálnak felzárkózni, hanem én rájuk, de mindenképpen jó, hogy ilyen erős pillangóúszók vannak itthon.

Női 200 háton Hosszú Katinka a hetedik idővel jutott a döntőbe, bár a 2:07,51-es ideje több mint két tizeddel gyengébb volt a délelőtti selejtezőben úszottnál. A háromszoros olimpiai bajnok is azt mondta a verseny után, hogy azt hitte, jobb időre lesz képes, de maradt benne még tartalék szombatra.

Szintén női 200 méteres háton úszott az elődöntőben a 22 éves Burián Katalin, ám az összesítve tizedik idővel nem került a fináléba.

Takács Krisztián 50 méter gyorson a 15. helyen zárt, így nem jutott a döntőbe.

Bernek Péter 1:55,58 perces országos csúccsal a hatodik helyen végzett 200 méter háton.

 

Exit mobile version