Vizes VB

Vizes VB 2017: Milák Kristóf junior világcsúcsot úszott 100 méter pillangón

Milák Kristóf junior világcsúccsal az ötödik, Cseh László pedig a tizedik idővel jutott elődöntőbe 100 méter pillangón pénteken a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Junior világcsúccsal és egyéni csúccsal úszta le Milák Kristóf a pillangó 100 előfutamát.  A 17 éves magyar a dél-afrikai Chad Le Clos mellett óriásit ment és junior világcsúcsot jelentő 51.23-as eredménnyel a futamban a második, összetettben az ötödik helyet szerezte meg.

“Kiráz a hideg, hogy ekkora közönség előtt úszhattam, és ilyen jó idővel kezdtem. Összességében minden rendben volt, de tudom még fokozni, mert a rajt utáni kidelfinezésnél kicsit megtorpantam” – nyilatkozta utána a sportoló.

Hatalmasat úszott a 17 éves Milák Kristóf

Milák Kristóf előtt előbb a szám olimpiai ezüstérmese, a legutóbbi két világbajnokságon, Barcelonában, majd Kazanyban is második Cseh László állt rajtkőre. A 200-on a Duna Arénában második 31 éves klasszis rendkívül szoros versenyben 51.55 másodperces idővel a futamábana  negyedik lett. “A második ötven nem volt az igazi, kicsit darabos volt, remélem délután jobb lesz” – mondta Cseh. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top