Vizes VB

Vizes VB: Milák Kristóf ezüstérmes 100 pillangón

Új junior világcsúccsal ezüstérmes lett Milák Kristóf 100 méter pillangón. Cseh László az 5. helyen végzett.

Hosszú Katinka 200 m háton szerzett ezüstérme után máris egy újabb érmet szerzett a magyar csapat szombat délután: a mindössze 17 éves Milák Kristóf ezüstérmet nyert 100 méter pillangón a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

 

MTI Fotó: Illyés Tibor
MTI Fotó: Illyés Tibor

Milák Kristóf az előfutam és az elődöntő után harmadszor is junior világcsúcsot úszott, 50.62 másodperces idejével pedig tovább javította országos rekordját. A számot az amerikai Caeleb Remel Dressel nyerte, Cseh László 5. lett.

Óriási hangorkán fogadta mindkét magyart, a 200-on ezüstérmes, ezen a távon olimpiai második Cseh a 7-es pályán, míg az előfutamban, majd az elődöntőben is junior világcsúcsot úszó – utóbbival Cseh országos rekordját megjavító – Milák a 3-ason állt rajtkőre. Cseh ezúttal is lassan startolt, Milák azonban nem esett ebbe a hibába, de így is csak hatodiknak fordult, míg a 31 éves Cseh nyolcadiknak. A második ötven méteren látszódott, hogy csak a fiatalabbik magyar lehet versenyben az éremért, elképesztő hajrájával az olimpiai bajnok szingapúri Joseph Schoolingot is megelőzve végül második lett. Cseh 50.92-vel végzett ötödikként.

A győztes amerikai Caeleb Remel Dressel 49.86-os idejével a legendás Michael Phelps és a szerb Milorad Cavic után a harmadik úszó, aki áttörte az 50 másodperces álomhatárt, ráadásul két elődjének ez még a római világbajnokságon cáparuhában sikerült. 

MTI Fotó: Illyés Tibor
Cseh Laci gratulál Milák Kristófnak MTI Fotó: Illyés Tibor

Milák Kristóf a magyar csapat 6. érmét szerezte a hazai rendezésű világbajnokságon. Hosszú Katinka 200 méter vegyesen megvédte címét, 200 méter pillangón harmadik, 200 méter háton háton második lett, mellette Cseh László szerzett egy ezüstöt 200 méter pillangón, a 4×100 méteres férfi gyorsváltó pedig harmadikként végzett.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top