Advent 2016 – Ismét megrendezik a Diótörő-fesztivált az Operaháznál

nlc | 2016. November 21.
December 1-je és 30-a között minden eddiginél több, összesen 26 előadással készül a Magyar Nemzeti Balett Csajkovszkij mesterművéből, A diótörőből, amelynek előadásait idén is vásári forgatag, kóruskoncertek és adománygyűjtés kísérik a Magyar Állami Operaházban.

Mindent A diótörő

Csajkovszkij E. T. A. Hoffmann és Alexandre Dumas meséjén alapuló híres táncműve mára már világszerte a karácsonyi csodavárás egyik meghatározó alapélményévé vált. A Magyar Állami Operaházban csaknem hetven éven át nemzedékek nőttek fel Vaszilij Vajnonen koreográfiáján Oláh Gusztáv díszletei között. Mindezeket a hagyományokat is tiszteletben tartva tavaly a Londoni Nemzeti Balett korábbi művészeti vezetője, A diótörőt több alkalommal is színpadra vivő nemzetközi szaktekintély, Wayne Eagling koreográfus Solymosi Tamással, a Magyar Nemzeti Balett igazgatójával közösen dolgozta át a darabot a 21. század táncművészeti és színpadi követelményeinek megfelelő, a klasszikus balett kereteit mégis tiszteletben tartó meseelőadássá. A diótörő megújult díszletei Vavrinecz Bea, míg színpompás jelmezei Rományi Nóra tervező keze munkáját dicsérik.

fotó: Herman Péter

Kezdődik a Diótörő-fesztivál

A Diótörő-fesztiválhoz kapcsolódóan az Operaház idén is birtokába veszi az épület előtti tereket és Csajkovszkij művének néhány jellegzetes elemével, zenés programokkal és kirakodóvásárral teremt meghitt, karácsonyi hangulatot az év végéig. Az ünnepi készülődés jegyében már november 17-én tűzoltók, rendőrök és a dalszínház munkatársai segítségével felállították és feldíszítették az Operaház karácsonyfáját. A tíz méter magas fenyő idén a Zala megyei Surdról érkezett, és vízkeresztig áll az Ybl-palota előtt.

Az Operaház előtt sorakozó kis házikókba ismét beköltöznek az elmúlt év népszerű standjai. Kitelepül az OperaShop, az OperaCafé forró italokkal és karácsonyi süteményekkel várja az erre járókat, míg az OperaFleur egyedi mézeskalácsokkal, adventi díszekkel és kézművestermékekkel készül az ünnepekre, de a kürtőskalács és sült gesztenye illata is bejárja majd az Operaház előtti teret. A forraltbor-árusításban a Diótörő-előadások előtt egy órával idén is az Operaház vezető énekesei és balettművészei – utóbbiak közt Felméry Lili, Pap Adrienn, Leblanc Gergely – segédkeznek, a bevétel egy része pedig ez alkalommal is jótékony célt szolgál.

Fotó: Nagy Attila
Exit mobile version