Programok

Adventi programok – kincskeresés és Diótörő

Ki lehet hagyni a forralt bort? Ugye, hogy nem! Nincs adventi várakozás egy jól ízesített, poharat is átforrósító ital nélkül. Ha belekerülünk az vásári forgatagba, mindenképp kóstoljuk meg! Van, ahol még versenyt is indítanak, kié a legjobb! Ehhez csak Vácra kell indulnunk. Idén a kincskeresőknek és kedveznek, de aki nem szeret fagyoskodni, válasszon egy Diótörő előadást, mondjuk a cirkuszit!

Melyik forralt bor a legjobb?

Vác főtérének közepén jégpálya várja a merészeket, ember nagyságú Betlehem a bámészkodókat. Az adventi programok közül december 17-én ne késsünk el a három órakor kezdődő betlehemezésről, amit a város nagycsoportos ovisai adnak elő. Rögtön utána, egy órával később kezdődik a Nógrád Szíve Hagyományőrző Baráti Kör betlehemi előadása. A programnak még mindig nincs vége, Karácsonyi harangok címmel musicalt is hallgathatunk. Aki nagyon átfagyott, kóstoljon egy kis forralt bort. S ha nem találna kedvére valót, jöjjön vissza december 30-án, mert akkor tartják a forraltbor-főző versenyt (kettő órától)! Épp egy nappal a főtéri szilveszteri mulatság előtt.

Vác, Főtér, 2016. dec. 17-31. Minden program ingyenes.

Az épületet is megfestik, kincset is lehet találni!

A Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár idén is a Széchenyi téren várja az érdeklődőket. Az adventi időszak heteiben a város apraja-nagyja újra együtt lehet, felkeresheti a Mikulás házát, csodálhatja a fényfestést, az épületvetítéseket. Az idei adventi vásáron egy új játékra buzdítják a kicsiket és nagyokat, amelynek lényege a családi kincsvadászat: öt elrejtett ládika felkutatása Pécs belvárosában megadott gps-koordináták alapján. Ezek a ládikák minden adventi hétvégén, szombaton és vasárnap 10.00–17.00-ig megtalálhatók a koordináták által jelölt helyeken. Mindegyik ládika egy-egy pecsétet rejt, mellyel a VI. Adventi és Mesevásár programfüzetében lévő karikákba pecsételhetnek a kincsvadászok. Akinek mind az öt ládikát sikerül megtalálnia, és összegyűjti a pecséteket, az a Széchenyi téren található PécsPontban a pecsétgyűjtő felmutatása ellenében jutalmat kap.

Pécs, Kossuth tér, Széchenyi tér, Irgalmasok útja, dec. 24-ig

Adventi programok - Kincskeresés és Diótörő

Hallotta már Stradivari hegedűjét?

Vajon idén az Egérkirály miben fog mesterkedni? És a Diótörő hercege megmenti Máriát? Különleges családi show-műsor lesz Budapesten. A Cirque de Monte Carlo és Edwin Marton együtt lépnek fel, hogy bemutassák a Diótörőt! Az akrobatikus balettshow különleges feldolgozása Csajkovszkij klasszikus balettjének. A világhírű hegedűművész nem akármilyen hangszeren fog játszani: egy felbecsülhetetlen értékű 1699-es Antonio Stradivari hegedűn!

Papp László Budapest Sportaréna, 2016. dec. 20. 19.30

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top