Megoldódott a Resszkessetek, betörők! legnagyobb talánya

nlc | 2017. November 25.
Hát hogy az istenbe hagyhatták ott azt a szerencsétlen gyereket, kérdezzük magunktól már évek óta. Most úgy tűnik, Kevin apja szúrt el mindent.

A Reszkessetek betörők filmekben talán nem is az a legfurcsább, hogy hogyan képes egy általános iskolás gyerek gyakorlott pszichopatákat is kenterbe verő hidegvérrel megkínozni két embert, hanem, hogy mégis hogy az istenbe hagyták otthon azt a szerencsétlent? A Reddit egyik sasszemű felhasználója talán megtalálta a választ.

Persze eddig úgy lett tálalva a dolog, hogy a reggeli készülődésben a már messziről látványosan diszfunkcionális család (meg is van, honnan jött Kevin pszichopata hajlama) egyszerűen elfelejti a kisfiút. De a redditező felhívja a figyelmet, hogy az apuka már előző este megpecsételi a fiú sorsát, mikor egy veszekedés közben egy halom szeméttel együtt a kukába dobja azt, ami erősen Kevin repülőjegyének tűnik.

 

A vita egyébként azért robban ki, mert Kevin kiöntötte a tejet a pizzán veszekedő testvérei társaságában, apjuk, Peter pedig kezdi teljesen elveszíteni a fejét, szóval még az is lehet, hogy tudat alatt így akarta büntetni a fiút. Sőt, még az is lehet, hogy a betörőket is ő hívja, hogy így szabaduljon meg legidegesítőbb gyerekétől. 

Így már viszont nehéz nem úgy látni a Reszkessetek betörőket, mint egy különösen beteg családi kórkép leírását: a kegyetlen apuka teljesen belebolondul reprodukciós kényszertől szenvedő felesége ámokfutásába, és elhatározza, hogy szép lassan végez saját gyerekeivel. Elsőnek Kevint választja, a legkisebbet és legidegesítőbbet. A gyereket magára hagyja a családi házban, majd lead egy fülest a betörőknek, nem említve, hogy a kisfiú is otthon tartózkodik – abban reménykedik, hogy a megriadt tolvajok majd végeznek a fiúval. De Kevin végül megmutatja, hogy a családi minták már túlságosan is hatottak rá, és apja pszichopata hajlamaiból táplálkozva végül ő élheti ki szadista hajlamait.

 

DailyMail

Exit mobile version