Ördög Nóra: „Nem vagyok hajlandó hullafáradtan bezuhanni a karácsonyfa alá”

F.C. | 2022. November 23.
Elárulta a kétgyermekes műsorvezető, hogyan telik majd az idei karácsonyuk.

Ha közelegnek a karácsonyi ünnepek, Ördög Nóra ahelyett, hogy felpörögne, inkább tudatosan lelassul. Nem rohangál ajándékokért, nem görcsöl rá a karácsonyi menü megfőzésére, inkább egy wellness-hotelben “készül rá” az ünnepekre.

Ördög Nóra igyekszik kimaradni a karácsonyi rohamból – Fotó: Sajtószoba

Sokáig voltam karácsonymániás, de sajnos ez már a felnőtt életünkben annyira összekötődik az őrült rohanással. Ezért évek óta van egy rituálénk, mert nem vagyok hajlandó hullafáradtan bezuhanni a karácsonyfa alá. Mesterségesen lelassítjuk magunkat, december 20-a környékén a barátnőmékkel, az összes gyerekkel elmegyünk wellnessezni, és csak 23-án jövünk vissza” – árulta el a kiskegyed.hu-nak adott interjúban.

Ami a karácsonyi menü elkészítését illeti, elmondása szerint nagyon sokáig ő készítette, de pár éve már nem ragad fakanalat. “A férjem megtiltotta. Nem szeretné azt látni, hogy egész nap állok a konyhában” – magyarázta a műsorvezető. A koronavírus-járvány alatt étteremből rendelték a karácsonyi vacsorát. Lehet, hogy idén is így lesz, de az is lehet, hogy inkább étterembe mennek.

Ördög Nóra azt is elárulta, hogy a december 24-t otthon töltik Diósdon, december 25-én viszont már Mórahalmon lesznek az édesanyjáéknál, a két ünnep között pedig főleg a Balatonon.

Exit mobile version