Peller Mariann: Kornél jár

nlc | 2014. Április 24.
Kornél alig töltötte be a féléves kort, amikor egyik éjjel azt álmodtam, hogy keresem őt a lakásban, mert elbújt. Benyitottam az egyik ajtón, és éreztem, hogy valami olyat fogok látni, amit addig még nem.

És akkor az asztal alól előbújt az én kis szöszi fiam, guggolásból felállt, és magabiztosan odaszaladt hozzám, majd hirtelen átölelte a lábaimat. Megható álom volt. Alig telt el három hónap, amikor a valóságban először felegyenesedett, és ott állt előttünk a picikénk. Tíz hónapos korában pedig épp telefonon beszéltem egy kedves újságíróval, azt ecseteltem, hogyan telnek a hétköznapjaink (pont úgy, mint minden első gyerekes családnak). Kornél addigra már jól begyakorolta az egy helyben állást, amikor erőt vett magán, elengedte a széket, amibe addig kapaszkodott, kinyújtotta a kezét a fél méterre lévő etetőszéke felé, és halált megvető bátorsággal megtette az első másfél, önálló lépéseit!

Visítani kezdtem a telefonba

Szegény újságíró igencsak meghökkenhetett, amikor visítani kezdtem a telefonba: Úúúristeeen, ebben a pillanatban tette meg az első lépéseket! Azért kedvesen gratulált, én pedig büszkén körbetelefonáltam a családot.

Ettől kezdve még nagyobb veszedelemben éreztem a kisfiamat. A téli olimpián nincs annyi esés, amennyit ez a gyerek produkál napról napra. Úgy szeretnék vigyázni a kis testére, de mégse vihetem le bukósisakban a homokozóba – bár tudom, hogy van, aki megteszi. De hát, mi is bukósisak nélkül nőttünk fel. Harcolnak bennem az észérvek és a féltő aggodalom. Gyuri pedig sajnos nem ellensúlyozza a dolgot, ő térd- és könyökvédő beszerzésén is morfondíroz…

Amit lehet, azért elkövetek: a kiálló, hegyes sarkokat letompítottuk, és a legtöbb veszélyesnek ítélt holmit tároló szekrényt és fiókot lezártuk. (Meglehetősen bosszantó megküzdeni a biztonsági eszközökkel, amikor gyorsan kellene valami a szekrényből.) A kis csontjait és immunrendszerét is igyekszem megerősíteni, a napi D-vitamin adagjával, ugyanis ez többek között segíti a csontok megfelelő struktúrájának kialakulását. Azt hiszem, elkerülhetetlen, hogy ebben olyanná ne váljak, mint édesanyám: még ma is megkérdi a felnőtt gyerekeit, amikor beszélünk, hogy szedem-e a vitaminokat, és ittam-e elég vizet, meg hogy melegen vagyok-e öltözve? Gyuri is azóta szed vitaminokat, amióta kikészítem neki.

Némaság és áhítat

Egy nappal az első születésnapja előtt Kornélt kivettem a kiságyából, és gondoltam, visszafekszem még Gyuri mellé tíz percre, amíg eljátszik a szobájában. Két perc múlva őrületes trappolást hallottunk, majd a lépések lelassultak, és szerencsére még az ajtó előtt abbamaradtak. A résnyire nyitott ajtóban megláttuk a kisfiunk sziluettjét, aki bizonytalan mozdulattal betolta az ajtót, majd betipegett, és felmászott az ágyunkra. Gyurival egy pillanatra elnémultunk az áhítattól, összenéztünk: Te ezt elhiszed? Holnap lesz egyéves, és a kisfiunk először életében, átjött hozzánk a két kis lábán. A kép, ahogy az ajtó nyílásában megláttam Kornél kis sziluettjét, beégett a retinámba. Sose fogom elfelejteni.

Mindezek ellenére hiába győzködöm Gyurit, hogy a babánk talán picit gyorsabban fejlődik a nagy átlagnál. És talán gyorsabban is nő. Előfordult, hogy bemászott az asztal alá a labdájáért, és még az asztal alatt fel akart állni, kár, hogy már 11 hónaposan magasabb volt az asztallapnál. Pedig nálunk (óriáséknál) az asztal is magasabb a megszokottnál, úgy csináltattuk. Mégis, mikor hirtelen felegyenesedett, jól odavágta a buksiját. Gyorsan szóltam neki, gyere ki az asztal alól, és itt állj fel, kisfiam! Hallgatott a bölcs anyjára? Persze, hogy nem, újra és újra megpróbálta, mire odaugrottam, már egymás után 3-4 alkalommal beverte a fejét, mert kizárólag az asztal alatt volt hajlandó felegyenesedni. Végül kivezettem a fiamat az asztal alól, és igyekeztem megvigasztalni.

Arról, hogy tényleg nagyobb, mint a legtöbb egyéves kisgyerek, akkor sikerült meggyőződnie Gyurinak, amikor a játszótéren összefutott egy Kornélnál pár hónappal idősebb, de fél fejjel alacsonyabb fiúcskával. Hiába, a babák életének első ezer napján kialakul, hogy milyen magasak is lesznek később. Gyuri persze, nem bánná, ha nem érné el az ő két méterét, mert – már én is tanúja voltam – hosszú, vékony emberre talán még nehezebb ruhát találni, mint pici, húsosra. Jó lenne legalább az ilyen jellegű csalódásoktól megkímélni a kis fickónkat. Vagy ez legyen a legnagyobb csalódás az életében!

Exit mobile version