Azt olvastam nemrég, hogy Ördög Nóra aggódik a féléves kislánya miatt, mert a pici nem szívesen eszik bébiételt, helyette anyukája kiflicsücskét rágcsálja el boldogan – fogak nélkül, az ínyével. Tökéletesen megértettem őt, de belesárgultam az irigységbe. Ami neki aggodalomra ad okot, az engem földöntúli boldogsággal és megnyugvással töltene el, Kornél ugyanis semmi és senki kedvéért nem hajlandó azt megenni, amit mi eszünk, vagy amit “hivatalosan” már ennie kéne. Még mindig csak legfeljebb a kis darabkás főzeléket hajlandó rettentő megfontoltan elnyammogni, holott mostanra majdnem 14 fog fehérlik a szájában.
Aktuális oltás okán meglátogatott bennünket a gyerekorvos. Ilyenkor számszerűsítjük a baba fejlődését: 82 cm, 12 kg, és 12 foga van. Remek, akkor vegyük végig, mit eszik egy nap! Hát (és már tördeltem a kezem) reggel általában gyümölcsöt és kekszet vagy zabpelyhet. Máris csúsztattam, mert arról mélyen hallgattam, hogy a gyümölcs legjobb esetben is reszelt, de inkább pépes. Hogy miért? Mert különben semmilyen éneklős, berregős, kisrepülős figyelemelterelő trükkel nem tudom a szájába csempészni. A legtöbb, ameddig eljutott egy szelet almával vagy banánnal, hogy megtapogatta, majd lesodorta a földre, és diadalittasan rám vigyorgott. Szép volt, fiam!
Na de mit is eszik ez a gyerek?
Mit iszik reggel? Szűrt vizet. Erre büszke voltam. Vizet?! Hol a tea, a kakaó, vagy egy kis tápszer, gyerekital, amit 12 hónapos kortól adunk? Leforráztak. Én komolyan azt hittem, jót teszek a gyerekemmel, ha rászoktatom a tiszta vízre, és lehetőség szerint semmi cukrossal nem tömöm. Jó, a gyerekital más, de azt amúgy is kap, majdnem három decit 11 körül, meg este elalvás előtt. A teával többször próbálkoztam, még természetes édesítőszerrel sem kérte, inkább kiköpte, és nem ivott. (Éreztem, ahogy egyre kisebb és kisebb leszek.)
Jó, lássuk az ebédet. Rántott husi, főzelékek, amit maguk esznek, sült husik. Megeszi? Nem. Illetve igen, de csak ha szinte pürés, vagy csak nagyon pici darabkák vannak benne, és nagyon sok rajta a szósz, amitől könnyebben csúszik a rizs vagy a tészta. A múltkor a borsófőzeléktől is öklendezett, pedig pürét csináltam belőle. Nagyobb darabokkal nem is merek próbálkozni. De a grízes túrótortából apró darabkákat sikerült lenyeletnem vele! – igyekeztem szépíteni. Hiába. Na és ha virslikarikákat tesz elé, vagy kiflivéget, esetleg Mackó sajtot? Nem, nem és nem kéri. De ha látja, hogy maguk mit esznek, csak megjön a kedve, vagy csak kíváncsi lesz, nem? Nem. Illetve igen, érdeklődve nézi, ahogy Gyuri vagy én hatalmas élvezettel az arcunkon elfogyasztjuk az ételt, és menet közben igyekszünk is kínálgatni, de finnyogva elfordítja a fejét minden egyes alkalommal. A legtovább úgy jutottam el egy Mackó sajttal, hogy félcentis cafatkákat kanálra tettem, és így sikerült elérnem, hogy a szájába vegye. Ekkor csak minden második falattól kezdett fuldokló öklendezésbe.
Idő és türelem
Az egyetlen, amit önállóan a kezébe vesz, és ténylegesen el is rágcsál, mintha óriási kegyet gyakorolna, az bármiféle keksz. (Kölesgolyó vagy puffasztott rizs kizárva.) Amióta szilárdat eszik, úgy érzem, hogy mindig kisebb az étvágya, mint ahol tartania kellene, kevesebbet eszik. Szerintem egyszerűen nem izgatja az evés. Az is megfordult a fejemben, hogy ha én nem ültetném asztalhoz időről időre, ellenne egész nap táplálék nélkül. Őszintén kezdem úgy érezni, ehhez én kevés vagyok, és a türelmem is kevés.
“Na, ne adja fel!” – vigasztalni kezdett a drága. Előbb-utóbb ő is utoléri majd a kortársait. (Durr, még egy pofon: szóval igaz, a “többiek” már késsel és villával fogyasztják a vasárnapi rántott húst, krumplival. Szuper!) Nem baj, hogy nem eszi a sós csülköt magukkal, mert a gyerek egyéves kora után sem mini felnőtt, a saját és szervezete igényeinek megfelelően kell táplálni. Ráadásul a zsírszövet sejtjeinek száma is az élete első ezer napján alakul ki, ami meghatározza az elhízásra való hajlamot. De láthatóan Kornélt ez a veszély nem fenyegeti.
“Ugyanakkor nagyon fontos, hogy mit lát maguktól – jött az orvosi jó tanács. – A szülői minta a későbbi étkezési szokásait is meghatározza, fontos, hogy jó példát mutassanak neki, hiszen maguktól tanulja meg a táplálkozás mikéntjét is. Kitartás! Ne felejtse el, minden gyerek más, de ránézésre és az adatai alapján is rendben fejlődik a fiú.”
Egy fokkal jobb lett. És jelentem, a hétvégén nemcsak a húslevest, de a leveszöldséget és egy pici húst is elfogyasztott a nagyfiú. A panna cottám is ízlett neki (naná!), pedig mandulaszeletkék is voltak benne. Ma reggel pedig, csodák csodája, megkóstolta az apja vajas zsemléjét! Idő és türelem. Továbbra is ez a mantrám. Ha pedig ezzel is meg vagyunk, jöhet az önálló kanalazás – meg a festő.