Kenguru
Ajándékba kaptunk egy márkás cuccot, a férjem nagyon büszkén feszített benne. Ő volt a megtestesült svéd modell. Ma már biztosan nem venném meg; lóg benne a picik lába, nem jó a gerincüknek, rossz a súlyelosztás. Amúgy ebből is vannak már egész jó terpeszszélességű darabok, de én hamar lecseréltem.
Klasszikus szoptatós párna
Vagy ahogy a köztudatban is fut: szopipárna. Ettől a névtől kiver a víz, de ráadásul hasznát sem tudtam venni: a gyerek konkrétan legurult róla. Arra volt jó, hogy amikor nagy pocakkal, partra vetett bálnaként hánykolódtam az ágyban, ezt átölelve sikerült felvennem a pihentető pózt.
Mellszívó
Kár a pénzért. És nem azért, mert én voltam a megtestesült ősanya prototípusa, hanem mert nem is az volt a jó fajta nekem. Ráadásul a gyerekem nem ette meg a fagyasztott tejet, tehát sosem tudtam előre dolgozni, ám viszonylag hamar szerencsésen beállt a kereslet-kínálat, és érdemben nem is volt rá szükség. De ez az, amit tényleg kár előre megvenni, mert kiválóakat lehet kölcsönözni is, ha kell, illetve mindenkinek más jön be, kinek a gépi, kinek a kézi.
Oldalra ültető
Mi itthon viccesen csak csípőprotézisnak hívtuk; lelkesen csaptam le rá az egyik aukciós oldalon, és ugyanott és ugyanannyiért adtam túl rajta két héttel később. Nekem minimális könnyebbséget jelentett a fogzó karonülő cígöléséhez, viszont egyik kezem sem lett szabad tőle, szemben mondjuk a karikás kendő nyújtotta lehetőségekkel.
Gyerekpipereszett
A gyerek kopasz volt kétéves koráig, meg szerintem egy babafejen nincs is nagyon mit fésülgetni, kivéve a koszmót, de az egy másik, minősített eset. Én képtelennek bizonyultam a bumszli végű, életlen körömvágóval bármit is csinálni, úgyhogy az első hervasztó kísérlet után maradt a hagyományos körömolló. De tudom, erről megoszlanak a vélemények, van, aki szereti a bumszlisat.
