1. A szülés előtt…
Gabi: “Volt időm magamra. Mivel tervezett császármetszésem volt az előző császárok miatt, ezért órára pontosan tudtam, hogy mikor kell megjelennem szülni a kórházban. Persze ez azt is jelentette, hogy rengeteg időm volt nemcsak arra, hogy mondjuk leborotváljam szülés előtt a lábam és kifessem a körmöm, hanem arra is, hogy őrlődjek. Mindent szépen el tudtam rendezni, mielőtt kórházba mentem, csak épp a félelemmel nem tudtam mit kezdeni, ami már a kitűzött időpont előtt belém költözött. A műtét előtti éjszakámat nem kívánom az ellenségemnek sem. Azt az agyalást, sóhajtozást, mászkálást, amit én műveltem, nálam talán csak apjuk viselte nehezebben. De legalább fájásokat nem kellett figyelnem, egyértelmű volt, hogy nekem reggel hétkor jelenésem van, és vár rám egy csapat, akik világra segítik a babámat.”
Daniella: “A betöltött 36. héttől kezdve minden éjjel vártam a fájásokat, de csak nem jöttek. Ráadásul azt sem igazán tudtam, hogy mit kell várni. Egyetlen dolog volt biztos, hogy még senki nem maradt bent, úgyhogy csak türelmesnek kell lenni. Aztán kiderült, hogy túlságosan magas a vérnyomásom, de még nem vészes a helyzet, úgyhogy mehettem haza, újra a várakozó pozícióba. Aztán másnap leesett a hó, és én tudtam, hogy ebből szülés lesz. Mindig hóesésben szerettem volna szülni, és úgy is lett.”
2. A várakozás órái
Gabi: “Várakozás, az volt, még ha nem is vajúdással telt. A megbeszélt időpont csúszott, mert elém kellett venniük a műtőben egy sürgősségi császármetszést. Úgyhogy apjukkal kettesben leparkoltattak a szülőszobán, és ott heverésztem két órácskát. Ezalatt átéltem a félelem és pánik mindenféle fázisát, olyannyira sikerült belelovalni magam, hogy amikor a dokinőm jött értem, akkor csak annyit kérdeztem, hogy “ugye vigyáz ránk doktornő, ugye mindketten túléljük a műtétet?”
Daniella: “Mivel a magas vérnyomás mellett más értékeim is romlani kezdtek, az orvosom úgy döntött, hogy a 38. héten megindítja a szülést, onnantól kezdve felpörögtek az események. Vérvétel, infúzió, oxitocin, burokrepesztés, epidurálás, volt minden, mint a búcsúban, az egész olyan gyorsnak tűnt, hogy időm sem volt megijedni.“
3. Amikor kibújt…
Gabi: “Azonnal megmutatták, még köldökzsinórral össze voltunk kötve, mikor már láthattam a kis bömbölő újszülöttemet. Sajnos a császármetszés azzal jár, hogy nem piheghet anyán a baba rögtön a megszületése után, hanem cudar módon el kell vinniük a műtőből. Ez a rész nehéz, mert még kb. félórát ott kell feküdni, amíg összeraknak, és csak utána, a megőrzőbe hozzák oda a babát. Ahol én szültem, ott szerencsére az a rendszer, hogy nem viszik rögtön fürdeni a babákat császár után, hanem apa csupasz mellkasán lehet addig magzatmázasan, véresen, úgy, ahogy kibújt, amíg anyát összevarrják. Én pedig onnantól, hogy kiszedték, már rettenetesen türelmetlenül feküdtem ott, hogy mikor végeznek már az orvosok, kérem a kisbabámat.“
Daniella: “Mi nem tudtuk a baba nemét, ezért a második kérdés az volt, hogy fiú vagy lány? Sokáig nem hittem el, hogy tényleg lányunk lett. Azt hittem, sírni fogok, de a boldogságnak azon a szintjén egyszerűen nincs sírás, csak valami elképesztő békesség, és az összes fájdalom is elmúlik rögtön, ami azért nem mellékes érzés. Hatalmas megkönnyebbülés volt túl lenni rajta, egyszerűen csak feküdtem mámorosan és nagyon fáradtan. Nem sokáig volt nálam Lotti, mert nekem még volt dolgom bőven, de az apukája vigyázott rá.“
4. Szülés után a kórházban
Gabi: “A műtét után a gerincérzéstelenítés miatt még minimum 4 órát szigorúan feküdni kell, de inkább 6 órát fektetnek, biztos, ami biztos. Lógott belőlem minden: infúzió, katéter, ki tudja még mi, szerencsére azonban mielőtt elkezdtem volna sajnálni magam, már hozták is a babámat, hogy a mellemre tegyék. Miután pedig felállítottak, és látták, hogy talpon tudok maradni, már velem lehetett 0-24 órában. Ez a pár nap volt talán fájdalom szempontjából a legnehezebb, mert minden mozdulat kivitelezhetetlennek tűnt, az ágyban megfordulástól kezdve a lehajoláson át a legapróbb lépésekig. Nevezzük inkább csoszogásnak, mert a lábemelés lépés formájában sem nagyon sikerült. A legbosszantóbb az volt ebben a fájdalomban, hogy céltalan volt, csak akadályozott abban ,hogy anyai ösztöneimnek engedelmeskedve rögtön a babámhoz tudjak ugrani az első nyekergésre.”
Daniella: “Mivel én kaptam epidurális érzéstelenítést, ezért meg kellett várni, hogy teljesen kimenjen a hatása, aztán életem legnehezebb pisilését kellett produkálnom, ami azért fontos, hogy megnézzék, hogy a hólyag rendesen működik-e. Az első felállásnál majdnem elájultam, de fájdalmaim akkor még nem voltak, csak valami szörnyű zöld színem, ami elég sokáig nem múlt el. Másnapra a gátmetszés miatt már fájdalmaim is voltak, de “csak“ a járás és a felkelés okozott némi nehézséget. A vérveszteség miatti szédülés viszont sokáig megmaradt.“
5. A gyermekágy 6 hete alatt
Gabi: “Arra jöttem rá ebben a pár hétben itthon, hogy egyrészt feleslegesen semmi szükség felállni a kanapéról, másrészt pedig, hogy az 5 nap apaszabadság vajmi kevés, ha friss császáros anyukáról van szó. Segítség nélkül az első pár hét nem igazán megy, nekem legalábbis nem ment volna. Lehet, hogy én vagyok puding, de még jóval két héttel a műtét után is nehézséget okozott kikelni csak úgy hipp-hopp az ágyból, vagy lehajolni, vagy akár csak kihúzni magam. Csodálom azokat a nőket, akik császármetszés után két héttel már ugrálni is tudnak, én először 4 hét eltelte után éreztem azt, hogy most már könnyen be tudok hajolni a kiságyba, és ki tudom onnan venni a kisbabámat, hogy megetessem. Ekkor jött a megkönnyebbülés is, hogy de jó, túl vagyok rajta. De még most, 8 hét elteltével is érzékeny a mindenféle belső részem, ha a macska a hasamra ugrik, azt bizony megérzi szegény, megtépázott méhem.”
Daniella: “A seb miatt az első hét volt igazán nehéz, nehezem ültem, fekve pedig nem tudtam szoptatni, úgyhogy volt bajom bőven. A második hétre már csak a fáradtság maradt és a bedurrant mellek, de ebben valószínűleg nincs nagy különbség a császárosok és a természetesen szülő nők között. A harmadik héttől egyedül voltam Lottival, de akkorra már a szülés nyomait, a tisztuláson és a megváltozott testemen kívül nem nagyon éreztem magamon.“