Azt mondta erre, hogy nem tud vele mit csinálni, rossz alvó, ő lerakja nyolckor, de felébred félóránként úgy éjfélig. A kedvéért csaptam fel az egyik kedvenc könyvemet, a Szuperdadát, amiben azokat az okokat boncolgatja, hogy mitől alakulhat ki alvászavar a kicsiknél.
Az első és legfontosabb, hogy ha nem akar aludni a gyermek, akkor ki kell zárnunk, hogy
- fáj valamije: a leggyakoribb, hogy fogzás vagy fülfájás miatt nem alszik;
- bepisilt: van, hogy azonnal felébred, ha bepisilt, de sokszor csak a hideg, vizes lepedő riasztja fel;
- beteg: lázas, taknyos, hasa fáj – mindezek átmenetileg megzavarhatják az alvását;
- utazás miatt: sok gyerek nem tud aludni idegen helyen, vagy azért, mert az utazás során felborul a napirendje.
A fenti esetekben nincs szükség arra, hogy a saját nevelési elveidet felülvizsgáld, nem rajtad múlik. Ilyenkor csak add meg magad a sorsodnak és viseld hősiesen a kialvatlanságot, amíg el nem múlik róla az alvászavar. Más esetekben azonban kénytelen vagy egy kis önvizsgálatot tartani, Jo Frost ugyanis azt mondja, hogy mi, szülők okozzuk a gyerekeink alvászavarát, ha nem a fenti okok miatt és nem csak átmenetileg nem alszik.
“Egy gyerek alvászavara, különösen ha már hetek-hónapok óta tart, legtöbbször a szülők hibája.”
Fájdalmas mondat ez, de be kell ismernem, miután elolvastam az alábbi okokat, hogy igaza van. Az, hogy a gyereknek “kisebb az alvásigénye” vagy “túlságosan eleven”, nem ok, hanem kifogás, és leginkább a szülők viselkedésére és a napirend hiányára vezethető vissza az alvással kapcsolatos probléma. Nem érdemes megbántódni azon, hogy minket okol a gyerekeink rossz alvókájáért, inkább önismeretre tanít, hogy nézzünk szembe azzal, hogyan neveljük a gyermekeinket, és mi az, amin esetleg javíthatnánk.
Miért nem alszik a gyerek?
Bűntudat: Amikor mindkét szülő teljes erőbedobással dolgozik, akkor a bűntudat, lelkifurdalás óhatatlanul felüti a fejét. Főleg esténként, a fektetés ideje körül csúcsosodhat ki bennünk ez az érzés, hiszen épp csak egy órát tudtunk a gyerekkel tölteni, és máris le kéne tenni az ágyába. Anya és apa legyen ilyenkor a talpán, aki tartja a napirendet, és nem adja be a derekát még egy-két óra plusz játékidőért. Csakhogy a gyerekek napirendjének szentnek kell lennie, számukra a minőségi és elég alvás a fejlődés egyik feltétele.
Kimerültség: Hullafáradt vagy, nem alszod ki magad sosem, és egyébként is már csak arra vágysz, hogy hagyjon mindenki békén, és legyen öt perced saját magadra. Ez az érzés minden szülőnek ismerős, a gyerekek körüli teendők valóban szét tudják szakítani az embert. Csakhogy ebből a kiindulópontból nehéz csatát nyerni és betartani a fektetés rutinját. Gyorsan túl akarunk az egészen esni, megadjuk magunkat, kihagyunk egy-két lépést, esetleg a fürdetést rövidebb idő alatt szeretnénk letudni, vagy az esti mesét kurtítani. Sajnos ezzel nem gyorsítjuk, hanem lassítjuk az altatás folyamatát, ráadásul könnyebben mulasztjuk el azt az illékony pillanatot, amikor még könnyebben elalszik a gyermekünk.
Következetlenség: Engedted párszor, hogy veled aludjon el, mert már bármit megadtál volna egy nyugodt éjszakáért. Máskor egyszerűen nem bírtad hallgatni, hogy hisztériázik, és mégis megengedted neki, hogy fennmaradjon, kimásszon az ágyából, közétek feküdjön. Ezekkel a látszólagos egyszerűsítésekkel csak magunk alatt vágjuk a fát hosszú távon. Természetesen akkor, abban az adott pillanatban az a könnyebbik út, hogy engedünk a gyereknek, de csak azt tanítjuk meg vele neki, hogy kiszámíthatatlanok vagyunk, és nem kell minket komolyan venni. A jó hír az, hogy bármikor nekifoghatunk a változtatásnak, kitartás és türelem kell csak hozzá, hogy jó szokásokat alakítsunk ki a meglévő rosszak helyett.
Önbizalomhiány: Itt jön a nagy mumus, a tekintély kérdése. Teljesen magabiztosnak kell lennünk abban, hogy a gyerekek nem mindig tudják ösztönösen, hogy mi nekik a legjobb. Az alvás kérdésköre pont az az eset, amikor nekünk kell eldönteni, mikor van fekvés, mennyit kell aludniuk, ebbe nincs beleszólásuk. Ha önbizalom-hiányos kiindulópontról ugrunk bele, akkor fordul elő az, hogy bizonytalanul téblábolunk az egyévesünk ágya mellett, és minden nyekkenésre felvesszük, nem tanítjuk meg neki, hogyan aludjon el magától.
Apa vs. anya: A harc, ami megy nevelési elvek terén apa és anya között, szintén nem segíti a jó alvást. Te azt mondod, hogy itt az ideje az alvásnak, de apa mégis bemegy és megengedi, hogy kijöjjön a gyerek az ágyából. A legkárosabb mind közül, ha nem értünk egyet a fontos kérdésekben életünk párjával, és ellentétes üzeneteket küldünk a gyerek felé. A vége mindig az, hogy egyik szülőre sem hallgat majd a gyerek. Egyeztessük inkább szülőtársunkkal óráinkat, és fektessünk le közösen olyan szabályokat, amelyek mindenkinek megfelelnek.