6 leggyakoribb vita friss szülők között – hogyan oldd meg a konfliktusokat?

Anyám borogass! | 2015. November 09.
Lehet, hogy a gyermek születése előtt még nagy mosollyal és csókkal vártad az ajtóban haza a férjedet, csupa napfény és boldogság volt minden együtt töltött perc. De most, szülés után már előfordulhat, hogy a csókos köszöntés után két perccel ki is robban egy zaftos konfliktus kettőtök között.

Apróságon tör ki a veszekedés, mint például hogy szükséged lenne öt percre, amíg lezuhanyzol, esetleg kellene kis énidő, amikor nem a babádra koncentrálsz, hanem saját magadra. Az első pár hónap a baba születése után nem sétagalopp, tényleg minden megváltozik hirtelen az életetekben, természetes, hogy feszültségekkel terhes ez az időszak. Cathy O’Neil Babyproofing Your Marriage című könyvében azonban találunk jó praktikákat arra, hogyan oldhatók fel a hétköznapi, pici babás szülők közötti konfliktusok.

Veszekedés No.1: Kinek az alvása fontosabb?

“A férjem folyton a másik szobában alszik, hogy ne keltse fel a gyerek, és hétvégén sem jön elő fél kilenc előtt. Utána pedig csak azt csinálja, amihez épp kedve szottyan, nem a baba körül segít.”

Mit lehet tenni: Egyezzetek meg egy alvásrendszerben, ami mindkettőtöknek megfelelő.

Nincs mese, valakinek fel kell kelnie hétvégén is hajnalban a babához. Az egyik szülő azt érzi, hogy mivel ő minden éjjel felkel, igazán járna neki egy reggel, amikor tovább alhat, míg a másik szülő azt gondolja, hogy lehúzott a munkahelyén 50 órát a héten, úgyhogy neki kell kialudnia magát szombat reggel. Máris kész a veszekedés.

Racionálisan nézve azt mindenkinek látnia kell, hogy mindkét felnőttnek szüksége van alvásra, ha életben akar maradni. Üljetek le és üzleteljetek az alvásidőkkel úgy, hogy legyetek nagylelkűek egymással. Például a fenti esetben lehet, hogy apának ki kell hagynia egy péntek estét a haverokkal, hogy helyette aludjon, és fel tudjon kelni a babához szombaton. Ne tervezzétek meg egy egész héttel előre, hogy hogyan osztjátok fel magatok között az alvást, mindig csak 24 órára tervezzetek, az sokkal kivitelezhetőbb egy kiszámíthatatlan baba mellett.

Veszekedés No.2: Beszólogatás

Folyamatosan egymás fejéhez vágjuk, hogy ki mit csinált és nem csinált aznap a gyerek körül. Főleg, amikor mindketten fáradtak vagyunk.”

Mit lehet tenni: Le a fegyverekkel és szabaduljatok meg a mártírjelvényektől.

Emlékezzetek rá, hogy ti egy csapat vagytok. Ahelyett, hogy listákat készítenétek a fejetekben, hogy aznap mi mindent rontott el a másik, és ezen veszekednétek, inkább nézzetek a jövőbe. Készítsetek olyan valós listát papírra, tollal, hogy mi mindenre van mindkettőtöknek szüksége, milyen teendőitek és feladataitok vannak, és ezekből mit tudtok megosztani egymás között.

Veszekedés No.3: Képernyőidő a családi idő alatt

A feleségem szerint túl sokat ülök otthon a gép előtt a munkahelyi e-mailekre válaszolva, és folyton nyomkodom a telefonomat, amikor épp a családomra kellene figyelnem.”

Mit lehet tenni: Legyen külön időd és helyed az otthoni munkára.

Rengetegen vannak, akik kénytelenek haza is vinni a munkát, hogy este fejezzék be, amit elkezdtek, vagy olyan munkájuk van, ami halaszthatatlan másnap reggelig. A probléma nem ez, hanem a folyamatos nemjelenlét.

A gyerekek csak egy kis ideig ilyen picik, amikor velük vagy, legyél teljesen, minden figyelmeddel velük. Ha pedig dolgozni kell, akkor meg lehet beszélni, hogy mennyi időre vonulsz vissza a kis dolgozósarkodba, hogy elvégezd a munkádat. A másik félnek ezt az időt és helyet tisztelnie kell, ahogy neked is tisztelned kell a családodat annyira, hogy betartod a munkára szánt időt, és utána teljesen jelen vagy a családi életetekben, és elteszed a telefonodat, számítógépedet.

Veszekedés No.4: Hogyan kell jó szülőnek lenni?

Azon veszekszünk sokszor, hogy mindketten úgy érezzük, a másik rossz döntéseket hoz a babánkkal kapcsolatban. Jó innivalót adott neki, a megfelelő pohárban? Miért engedte, hogy annyi banánt egyen, amennyit csak akar? Miért hagyta, hogy a délutáni alvása 4 órásra elhúzódjon, hogy én egész éjjel virrasszak aztán vele?”

Mit lehet tenni: Engedd ki a kezedből a gyeplőt.

Az a szülő, aki a babával van otthon, általában úgy érzi, hogy az a jó, amit ő gondol a gyereknevelésről és a gyerek ellátásáról. De ha folyton meg akarod mondani a párodnak, hogy hogyan legyen szülő, akkor sosem tanulja meg, hogyan legyen felhőtlenül a gyerekével. Egy nagy görcs lesz csak, hogy már megint mit ront el épp szerinted.

Lehet, hogy neked is fárasztó már, hogy folyton irányítani akarsz minden apró lépést, úgyhogy nagy levegő, és lépj hátra egyet. Muszáj megbíznod a másikban, hogy nem fog ártani a babátoknak, máskülönben hogyan lehetnétek mindketten egyenrangú partnerek a szülőségben?

Veszekedés No.5: Az elismerés hiánya

Keményen dolgozom a családomért, de a feleségemnek semmi sem elég jó, folyton elégedetlen velem.”

Mit lehet tenni: Mondd ki, amit gondolsz.

Könnyű abban az érzésben lubickolni, hogy te mindent megteszel a családodért, mégsem kapsz elismerést. Azonban ez egy kétirányú utca: nem nagy áldozat, ha néha te köszönöd meg a feleségednek, hogy tiszta otthont varázsolt, vagy hogy vacsorát csinált, miközben babázott. Vagy csak dicsérd meg, mennyire cuki ruhába öltöztette aznap a babátokat. Egy kis bók, pár elismerő szó felé máris pozitív légkört teremt köztetek és arra irányítja az ő figyelmét is, hogy te mi mindent teszel érte és a gyereketekért.

Pozitív légkörben pedig akár te is elmondhatod, mennyire szeretnéd, ha ő is értékelné a te erőfeszítéseidet. Amikor épp túlélő üzemmódban van a baba születése után a házaspár, akkor fontos, hogy nyíltan és őszintén beszéljenek egymással, mert a gondolatolvasó képességük ilyenkor jelentősen csökken.

Veszekedés No.6: Szexhiány

A férjem azt szeretné, hogy annyit legyünk együtt, mint szülés előtt, de mire este bedőlök az ágyba, már nincs kedvem hozzá, csak aludni akarok.”

Mit lehet tenni: Tervezzétek meg a romantikus estéket.

Mindkettőtöknek igaza van, próbáld a férjed helyébe képzelni magad: mit szólnál, ha mondjuk egy hétig nem szólnátok egymáshoz? Sok embernek pont ilyen érzés, ha sokáig nincs szex az életetekben. Van egyáltalán valami, amitől olyan hangulatba kerülnél, hogy kedved legyen hozzá? Talán több kettesben töltött idő vagy a nap folyamán több udvarlás a részéről? Ha van, akkor egyenesen mondd meg neki, hogy tudja, mit kellene tennie.

Sok házaspárnál az vált be, hogy beütemezik a szexet az életükben, még a naptárba is beírják. Lehet, hogy nem annyira spontán így az egész, de baba mellett a spontaneitás kicsit nehezen kivitelezhető, alkalmazkodni kell ezen a téren is az új körülményekhez. Nem is olyan sok idő, amíg ez a kialvatlan káosz uralja az életeteket, utána már visszatérhet nagyjából minden romantika terén a régi kerékvágásba.

Exit mobile version