5 dolog, amiről azt hittem, sosem fogom anyaként csinálni

K.G. | 2016. November 28.
Mindegyikünk életében eljön egyszer a pillanat, amikor rádöbbenünk, hogy olyanokat teszünk és mondunk, mint a saját anyukánk. Általában ezeket a dolgokat már mi is utáltuk gyerekkorunkban, erre tessék, hiába fogadkoztunk, hogy mi bezzeg soha nem fogjuk ezt csinálni a gyerekeinkkel, mégis ott tartunk, ahol a part szakad.

1. Megnyalod az ujjadat, hogy letöröld a maszatot a gyerek arcáról.

Elég nagy erőfeszítést igényel már az az egyszerű tény, hogy reggel minden gyereken ruha legyen, mielőtt elindulnánk, nemhogy még az odaszáradt kakaóra is figyeljek a gyerekszájak körül. Vannak olyan gondos anyukák, akik hordanak maguknál nedves törlőkendőt emiatt mindig, én mondjuk sosem tartoztam közéjük, úgyhogy marad az ujjmegnyalós trükk, amit én is utáltam anno, és a gyerekeim is utálnak most.

2. Félrehúzódsz az autóval, és nem mész tovább, amíg nem fejezik be a veszekedést.

A kormány mögött lenni, mögötted két-három veszekedős, ordítós gyerekkel, a világ legtehetetlenebb érzése. Nem tudsz még csúnyán sem nézni rájuk, mert nem lehet odafordulni hozzájuk csak úgy. Az egyetlen adu a kezedben, hogy megállítod az autót, és közlöd, hogy tőled aztán egy hétig is elélhettek a kocsiban az út szélén, de amíg ordítás van, nem mész sehová velük.

 

3. Hazudsz a gyerekeidnek.

Nem nagy dolgokban, persze, csak néha vannak olyan pillanatok, amikor muszáj egy picit füllenteni. Például azt mondod a gyerekeknek vasárnap hajnali ötkor, amikor kukorékolni kezdenének, hogy még az öreg éjszaka közepén jártok, három órát még muszáj aludniuk.

4. Zsebkendőt dugsz a ruhaujjadba.

Ezt még a nagymama csinálta, teljesen ésszerű módon, hiszen valamelyik gyereknek körülöttünk folyton folyik az orra, és ha nincs zsebed, akkor még a végén a pulcsidba kellene törölnöd az orrát (ami szintén előfordul néha).

5. Azt mondod a gyerekednek, hogy mennyivel nehezebb volt a te gyerekkorod.

Van egy pont, amikor már kicsit idősebbek a gyerekek, és olyan vérlázítóan követelőzőnek érzed őket, hogy ez kibukik a szádon. Hogy bezzeg a te idődben nem volt ennyi babád, játékod, és még Nutellát sem lehetett kapni úton-útfélen. Amikor nyafogni kezdenek, hogy nekik milyen nehéz az életük, akkor óhatatlanul felébresztik benned az elnyomott kisgyereket, úgyhogy ezt a pontot mindenképpen bocsásd meg magadnak.

Exit mobile version