Az anyukák közül milyen arányban jelentkeznek szülés utáni helyreállító műtétekre?
Nyilván az összes anyához mérve százalékosan nem tudom megmondani, de nagyon sok páciensem kér ilyesmit, főként a mellük és a hasuk miatt. Az anyukák jó részének a melle általában megereszkedik, megváltozik a terhesség alatt, a hasfal pedig gyakran megnyúlik, kitágul az izomzat. Míg az előbbit egy melltartóval, blúzzal el lehet takarni, a hasat sajnos nem, mindig látszik, és még sporttal sem lehet rendbe hozni. A hasműtéten egyébként szülés után fél évvel ajánlott először elgondolkodni, a mellműtéteknél szintén a szoptatás befejezése után hat hónappal.
Mitől függ, hogy a test mennyire alakul vissza magától a várandósság és szülés után?
Ez alkati és genetikai kérdés. Nyilván a sportolás is meghatározza, mert általában a sportosabb hölgyeknek kevésbé ereszkedik meg a mellük és nyúlik meg a hasfaluk, de a kötőszövetek rugalmassága is számít, vagyis van, akit sportolás ellenére is muszáj megoperálni.
A műtét befolyásolja a következő terhességeket?
Semmiben nem akadályozza azokat, de ha valaki éppen a második vagy harmadik gyermeket tervezi, akkor azt ajánljuk, hogy várjunk a gyerek megszületése utáni időszakig.
Vannak anyukák, akik azért nem szoptatnak, hogy szép maradjon a mellük. Ez tényleg megoldás lehet, ha valakinek fő célja a feszes mell?
A mell fejlődése a terhességben teljesedik ki, és attól ereszkedik meg, hogy a mirigyállomány megduzzad sokszor a többszörösére is. Persze számít, hogy ez a stádium meddig áll fenn, vagyis egy-két hónapig vagy másfél-két évig, de a szövetállományt és a bőrt már maga a terhesség is megnyújtja. Én mindenkit óva intek attól, hogy azért ne szoptasson, hogy a melle szép maradjon. Ha valakinek hajlama van a megereszkedésre, az már a terhesség alatt megtörténik.
Sokan attól tartanak, hogy plasztika után nem tudnak majd szoptatni. Ez tényleg előfordulhat?
Nem, a plasztika ezt egyáltalán nem akadályozza, de ritkán előfordulnak olyan mellműtétek, amelyek befolyásolhatják a szoptatást. Például ha valaki az extrém nagy méretű mellét kisebbíttetni szeretné, az hatással lehet a későbbi szoptatásra, mert ilyenkor a mellbimbóját jelentősen följebb kell tenni. Ez nem túl gyakori, de létező probléma. Viszont az ilyen műtétet kívánó nők általában már szültek, szoptattak és túlsúlyosak, de akad persze, akinek tizennyolc évesen akkora a melle, hogy fáj a háta. Viszont a műtétek 90 százalékánál nem érintjük a mirigyállomány és a bimbó közötti összeköttetést, vagyis ha genetikusan tud valaki szoptatni, mellműtét után is tudni fog.
Hallottam olyan véleményeket férfiaktól, hogy a plasztikázott mell tapintása borzalmas és mozgásnál ráncosodik a bőr.
Műtét után pár héttel nézve, amikor még feszes a mell, vagy mirigy alatti implantációt vizsgálva olyan nőnél, akinek nagyon nincs mirigyállománya, elképzelhető, hogy más a tapintása. Ma már ez kiküszöbölhető, mert ilyen esetekben nem teszünk mirigy alá implantátumot, csak izom alá, vagy pontosabban részben izom alá. Az pedig, hogy ha a nő megfeszíti a mellizmát, és ennek hatására picit elmozdul a mell, így ráncosodik a bőr, a teljesen izom alatti implantációra volt jellemző, de már ezt sem alkalmazzuk. A részlegesen izom alá helyezett implantátummal ez a probléma nem fordul elő.
Egy mellműtétet nyugodtan megcsinálna a lányának például?
Attól függően csinálnám meg, hogy tényleg szüksége van-e rá. Ha a lányomnak olyan mellformája lenne, ami teljesen amorf vagy aszimmetrikus, esetleg olyan kicsi, hogy érezném, emiatt nagyon szenved, akkor igen. De ha szép volna, csak divatból nagyobbat akarna, azt nem szeretném, mert ez nem egy ruhadarab, amit ledob az ember. Én akkor csinálok műtétet, ha ez indokolt, és a páciensnek szüksége van rá.
Pedig itt is biztos vannak extrém elvárások.
Igen, de azokról megpróbálom lebeszélni a hozzám fordulókat. Egyébként azért nagyrészt indokolt esetek jönnek. Ha valaki rászánja magát, hogy altatásos műtétet vállaljon, annak jó eséllyel komoly oka van.
De ez elvárás és divat is, nem?
Lehet ezt trendnek is nevezni, de nem csak az. Ilyenkor egy pácienst globálisan kell értékelni, és ha úgy érzem, az ő panaszait nem konkrétan az okozza, amit meg akar csináltatni magán, akkor nem szabad elvállalni a műtétet, mert nem lesz elégedett.
Mondana egy példát?
A vélt, vagy valós testi hibák az emberek életére komolyan kihatnak. Talán aki nem dolgozik ebben a szakmában, annak érdekes lehet, hogy a legtöbb esetben tényleg rendbe jön egy nő élete a műtéttől. Ha a teste egy része miatt folyton szorong, és ez a párkapcsolatában is akadályozza, hogy elengedje magát, akkor a műtét után ő teljesen felszabadul. Ez azokban a ritka esetekben nincs így, amikor valakinek semmiféle szépséghibája nincs, csak ő azt gondolja magáról, hogy van. De ez nem gyakori. Én őket egyébként nem vállalom el, de ezt a konzultáció során kell eldönteni, ami nemcsak testi, hanem lelki problémafeltáró is. Én orvos vagyok, és egy páciensnek csak akkor és olyan beavatkozást végzek el, amivel meggyőződésem, hogy elégedett lesz, és az önértékelését javítja.
De hogy a példára visszatérjünk, főleg ajaknagyobbításnál tapasztalok irreális vagy vállalhatatlan elvárásokat: ha hoznak egy képet egy kacsaszájról, egyszerűen nem csinálom meg, azt szörnyű rondának tartom, a diszkrét és természetes feltöltésben hiszek. Olyan is előfordult, hogy valakinek az egész teste plasztikázva volt már, a fenekét is feltöltette, és még fenékplasztikát akart mindezek után, ezt egyszerűen nem vállalhattam, egy ámokfutásnak tűnt, amit az a nő művelt. Szintén nem támogatom, ha olyan lányok kérnek zsírleszívást, akik nagyon vékonyak és szépek, csak zavarja őket, hogy amikor lehajolnak, gyűrődik a bőrük, holott ez természetes jelenség. Komolyan, néha eszméletlen dolgok vannak, de azért az a ritkább.
Vannak hölgyek, akik százhúsz kilósak és hirtelen JLo-feneket akarnak, sokszor nehéz vagy lehetetlen nekik elmondani, hogy egy hatékony fogyókúra volna a legtanácsosabb első körben. Ráadásul ilyenkor nincsenek illúzióim: ha nemet mondok, mindenki elmegy egy másik orvoshoz, aki megcsinálja a kívánt átalakítást. De jellemzőbb, hogy valós problémákkal érkeznek hozzám. Sokan azt mondják: “Minek az a mellplasztika? Az hülyeség.” Ez nem így van. Ha tényleg látom, hogy indokolt, látom, hogy bántja a nőket, rombolja az önértékelésüket, és ilyenkor miért ne változtathatnánk?
Mégis mi azt hirdetjük, hogy a nők, ha lehet, fogadják el a testüket. Most akkor hogy van ez?
Én azt gondolom, hogy ezt a páciensnek magának kell eldöntenie. Ha el tudja fogadni, az rendben van. Van, amin eleve nem is lehet változtatni, van, amin lehet. Minden műtétnek van kockázata, ezt mérlegelni kell. Úgy vélem, hogy egy esetben van hiba: olyat akarni, ami nem valós, ami lehetetlen. Egyébként a páciensek általában nem óriási melleket akarnak, hanem a saját alkatukhoz képest egy szép és attraktív formát, ezzel pedig jól tudok azonosulni.
Mi a fő motivációja?
Az, hogy életminőséget javítsak. Nagy élmény, ha egy nő például, aki idősödik, a műtét után testileg-lelkileg megfiatalodik, más hölgyek a sikeres műtét után visszakapják az életkedvüket, Persze pénzt is keresek vele, de attól önmagában nem érezném, hogy jó, amit csinálok.