Baba

Lehet parancsszóra alkotni baba mellett? – Fenyvesi Orsolya költővel beszélgettünk

Hogyan tud egy művész továbbra is az alkotásra koncentrálni, miután anyává válik? Hová tűnik az ihlet, a kisgyerekes lét percre pontosan beosztott idejében? 

Több mint tíz éve dolgozom újságíróként, és érzem úgy, mintha egy folyamatos vizsgaidőszakban élnék, a  készülés a cikkekre, azok megírása, leadása örök körforgásában nem könnyű élvezni azt a pillanatot, amikor valami kész van.

Már a gyerekeim születése előtt is gyakran éreztem, hogy nem sikerül megragadnom a pillanatot és örülnöm annak, amit épp csinálok, munka közben a szabadidőre áhítoztam, amikor meg kikapcsolódtam volna, persze egyből a munkán stresszeltem. Anyaként pedig mindannyian a saját bőrünkön érezzük, mennyire fontos, hogy az anyasággal járó végtelennek tűnő feladatmenedzsment mellett legyen időnk töltekezni is, olykor lehetőleg a gyerekeinktől távol, magunkban, a párunkkal vagy barátokkal, de mindenképpen arra összpontosítva, hogy az nekünk pihentető, inspiráló, a saját szükségleteinket kielégítő kikapcsolódás legyen.

Az anyaság és kreativitás jól kijön egymással?

Az anyaság rengeteg kreativitást igénylő munka, hiszen egyszerre kell lehetőleg jókedvűen, ám egy szigorú projektmenedzsert megszégyenítő profizmussal végigcsinálni a napokat. A kreatív munkát végzők gyakran számolnak be arról, hogy a kötetlen munkaidő sokszor csak kívülről tűnik annyira lazának és szabadnak, ennek a szabadságnak igenis ára van. Az ember könnyen azon kapja magát, hogy gyakorlatilag folyamatosan dolgozik. Én például cikket írni, szöveget gondozni ugyanúgy tudok délután négykor, az éjszaka közepén, de akár hajnalban is. És hát nemcsak a halogatás kétségbeejtő csapdájába, de az említett „mindig egy kicsit dolgozom” hibájába is könnyű beleesni, amikor az ember olyankor is a számítógép klaviatúráját veri, amikor már rég pihennie vagy szórakoznia kellene.

Ugyanígy anyaként is fontos lenne észrevennünk, amikor kizárólag anya-üzemmódban működünk, a saját igényeinket és kikapcsolódásunkat folyamatosan a szükségletek sokadik helyére sorolva.

Mindkét gyerekem nagyjából egyéves volt, amikor fokozatosan kezdtem visszatérni a munkába és a kezdeti lendület eurófiája után (Úristen, végre tényleg használom az agyamat, és nem csak a végtelen feladatlisták pörögnek benne megállíthatatlanul!) hamar megjelentek azok a pillanatok is, amikor órákig vártam arra, hogy leírjak két mondatot, fél napokat kellett fejben fogalmaznom oldalakat úgy, hogy még szavakat sem volt időm a telefonomba jegyzetelni. Ha meg elővettem, valamelyik gyerek persze rögtön meg is akarta kaparintani és nézegethettük hosszú percekig a kiskutyákat a Google képkeresőjében.

A munkám nagy részét most is délutáni alvásidőben és fektetés után tudom megcsinálni, és lenne mit tanulnom, hogy ne öntsön el a bűntudat, ha épp céltalanul netezgetni vagy sorozatot bámulni van kedvem. És abban is fejlődnöm kellene még, hogy időről időre meg tudjam fogalmazni magamnak, hogyan is vagyok. Én mint ember, nő, anya, újságíró. Hogy újra és újra elkülönítve is megvizsgáljam ezeket a szerepeket.

A gyerekeim egyre nagyobbak, a kislányom nemsokára kétéves, meg kell újra tanulnom, hogy az önállósodása során nemcsak ő kerül tőlem távolabb, hanem én is újra „egyedül” leszek, fontos, hogy szeressem nemcsak a gyerekeimmel kiegészült, megváltozott énemet, azt, aki általuk lettem, hanem tőlük függetlenül is jóban legyek magammal. Hogy legyenek olyan dolgok is az életemben, amik csak nekem jók: legyen az torna vagy egy könyv, film, sorozat a magam szórakozására, egy szöveg, amit megírok magamnak, de akár a kedvenc ételem vagy a reggeli kávém is, amit teljesen egyedül, nyugalomban fogyasztok el.

„Amit átéltem, az inkább volt fekete lyukba nézés”

Éppen ezért figyelem mindig csodálattal azokat a művészeket, akik amellett, hogy anyák, az alkotótevékenységet sem adják fel, írnak, fotóznak, kiállítást szerveznek, festenek, az elcsent percekben sikerül megörökíteniük valamit abból, mit is jelent számukra az anyaság, milyen is az anyává válás sorsfordító és kimerítő első éve, és hogyan formálják át a nehézségek, testi változások, új tapasztalatok nemcsak emberként, de művészként is őket. Sok íróval beszélgettem már arról, hogy az anyaság milyen hihetetlenül inspiráló is: a gyerekek amellett, hogy kimeríthetetlen témául szolgálnak, olyan tapasztalatokkal is megismertetnek, amelyekből művészként is tudnak töltekezni, tanulni.

Fenyvesi Orsolya költő (Fotó: magánarchívum)

De hogy lehet a percre pontosan beosztott kisgyerekes napirendbe beilleszteni a szabad alkotást? Fenyvesi Orsolya költő, műfordító azt mondja, neki pont az írás segített abban, hogy feldolgozhassa a kislánya születésével bekövetkezett rengeteg változást:

„A terhesség, a lányom születése és az azt követő időszak inkább olyan valósággal húsba vágó tapasztalást jelentett, ami erejénél és természetességénél fogva letaglózott, és a költészethez mint megtartó erőhöz inkább menekültem, hogy megmaradjak. Mirjam keletkezése misztérium volt, de az igazi élet erőszakos betörése is az időmbe, olyan sejtszintű változásokat bontakoztatott ki, amik nem tudtak nem beszűrődni minden azóta írt szövegembe. Kényszerítő, kegyetlen és szent élmény volt…”

FENYVESI ORSOLYA (1986) Költő, műfordító. 2006-ban jelentek meg először versei a Pannon Tükörben, 2010-től publikál rendszeresen irodalmi folyóiratokban. Első verseskötete 2013-ban jelent meg Tükrök állatai címmel a JAK-füzetek sorozatában. Második verseskötete Ostrom címmel a Kalligram Könyvkiadó gondozásában, 2015-ben, harmadik kötete 2018-ban A látvány / Kommentárok meg nem írt versekhez címmel a Scolar Kiadó Scolar L!ve című sorozatában látott napvilágot. 2012 óta fordít angol, francia és német nyelvből.

Amikor arról kérdeztem, szerinte mit lehet átadni a legszemélyesebb, legintenzívebb tapasztalásokból úgy, hogy azok mások számára is befogadhatóak legyenek, azt mondja,

az anyaság amilyen egyéni, azért ugyanolyan univerzális élmény is, mind itt kuporgunk a földön magasztos gondolatokkal, torokszorító érzésekkel, égszaggató félelmekkel.

„Terhességem vége felé rengeteget gondoltam Máriára, írtam is róla, azon töprengtem, az isteni biztosíték ellenére vajon rettegett-e ő is a szíve alatt növekvő megváltóért? Kereszténynek vallom magam, de nem vagyok hívő, tehát ez inkább fantázia volt: nem lehetne-e, hogy egy arkangyal engem is biztosít végre, hogy minden rendben lesz, és a gyerekem élni fog, egészségben, sokáig, lélekben sokasodva? Épp azokat a tapasztalatokat sűrítettem lírává, amelyekről beszélni nem tudtam.”

És vajon mennyire sikerül parancsszóra alkotni, azaz megtanulni az éppen adódó szabad percekben, órákban megragadni és megörökíteni az érzéseket? Mennyire tud független művészként gondolkodni az ember ilyenkor?

Fenyvesi Orsolya költő (Fotó: magánarchívum)

„Mirjam 20 hónapos, most tanulunk egymástól függetlenül, párhuzamosan létezni. Most ereszkedek újra teli talppal a földre.

Rettentően zavart, hogy nem volt időm, lelkem, idegrendszerem úgy alkotni, ahogy korábban megszokhattam, de most, a belső folyamataimtól is egy kis távolságot felvéve már hálás is vagyok ezért a váratlan nehézségért.

A babakocsi tologatása közben, suttyomban telefonba jegyzetelt versek, a »na most el tudom vinni egy órára« után kínzó hiányérzettel dacolva kierőszakolt sorok egy másképpen intenzív összpontosítás lerakatai. Végre elég bátor lehettem ahhoz, hogy a nyelvet ösztönösebben használjam, végre nem az ellenségemnek tekintve. Annyi feszültség, frusztráció gyűlt fel bennem, hogy ha azt éreztem, valamit nem tudok azonnal kifejezni, egyszerűen új szót, szóösszetételt alkottam.”

Attól pedig egyáltalán nem fél, hogy az anyaságról való írást sokan csípőből könnyednek, csajosnak vagy elnézően egyszerűen „anyukásnak” titulálják: „Amit átéltem, az inkább volt fekete lyukba nézés, mint bármi, amit könnyednek vagy csajosnak nevezhetnék. Nyitva van az aranykapu, így szól a népdal, feltűnik az eseményhorizont. A perinatális időszakban felfoghatatlanul közel kerülünk a teremtés álmához, miközben tér-időnek kiszolgáltatva, eszközként viseltetünk. (…) Az én világom inkább boszorkányos, mint anyukás.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top