“Életem legjobb döntése volt, hogy apa lettem”

K.G. | 2017. Július 22.
Általában egyáltalán nem azt hozza az élet, amit várnánk egy helyzettől, ez pedig hatványozottan igaz, amikor gyereket vállalunk. A következő apukák elmondták, milyen változást hozott az életükbe a gyerek születése.

Persze azt mind tudjuk, hogy a szülői szerep megtanít pár dologra, mint például hogyan pelenkázzunk át egy gyereket fél kézzel, vagy hogyan tudunk kevés alvással és még kevesebb pénzzel túlélni. De gyakran olyan változásokat is hoz egy gyerek születése, amiket nem látunk előre. Néha ezek a változások örömteliek, néha pedig harcolunk ellenük. Sőt van olyan is, hogy kínunkban már csak nevetünk rajtuk. Ezekről a változásokról vallottak igazi apukák, akik abban megegyeztek, hogy jobb emberré váltak az apaságtól:

“Azzal, hogy fiatalkoromban lettem apa, bedobtam magam alaposan a mély vízbe, muszáj volt felnőnöm az apaszerephez” – Mark C.

“Az apaság segített abban, hogy fejlődjek, emberibb legyek. Segített, hogy meglássam, mennyivel több minden számít saját magamon kívül ezen a világon” – Chris C.

“Egy másik ember iránt érzett szeretet és türelem mélységeit ismertem meg, ebben változtatott meg leginkább” – Scott W.

“Sokkal inkább belegondolok, hogy a tetteim hogyan hatnak más emberekre, mert most már felelős vagyok pár emberkéért. Ez egy hatalmas változás az életemben” – Phil A.

“Sosem gondoltam magamról, hogy apa leszek, nem terveztem egyáltalán, de ez az egyik legjobb dolog, ami történt velem valaha. Amikor megtudtam, hogy apa leszek, teljesen bepánikoltam. De végül kiderült, hogy ez volt a legjobb döntés az életemben. Ha visszamehetnék az időben, rábeszélném magamat, hogy több gyerekem legyen” – Brian

 

Exit mobile version