Baba

Nyílt levél a barátomnak: bocs, hogy nem érdekelt a gyereked

Milyen gyermektelen férfiként átélni, amikor a legjobb barátnál születik gyerek? Egy férfi megfogalmazta az érzéseit.

Kemény kijelentés, de Chris Gaffney mégis úgy érezte, amíg nem volt gyereke, hogy nem akar találkozni az egykori legobb barátjával, aki apa lett. Aztán amikor megszületett a saját lánya, minden megváltozott, és nyílt levélben kért bocsánatot a barátjától, amiért elhanyagolta őt csak azért, mert szülő lett.

„Kedves barátom, remélem jól vagy. Sajnálom, hogy elkerültem a társaságodat, amióta megszületett a gyereked, úgy tűnt, sok dolgod van, nem akartam láb alatt lenni. Ráadásul az a helyzet, hogy nem érdekelt a gyereked.

De most, hogy már saját gyerekem van, megváltoztak a dolgok. Jobb ember lettem, azt hiszem, igazán lóghatnánk néha együtt!

Ne haragudj, hogy nem voltam ott neked, de nagyon nehéz volt időpontot találni, folyton az altatásra hivatkoztál, ha találkozni akartam veled, és nem értettem, miért ekkora ügy, hogy egy gyerek elmegy aludni esténként, amiért nem lehet kimozdulni otthonról. Én meg nem szerettem felmenni hozzátok, mert a gyereksírással ki lehetett kergetni a világból. Ez alaposan megváltozott, most már minden szavadat átérzem.

gyerek apa barát

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Már értem, miért volt olyan nagy probléma, hogy a gyerek szerint túl forró a sajtos tészta, és hogy erről tényleg lehet egy egész délutánon át beszélni. Az is egyértelművé vált számomra, hogy mennyire sértő lehetett a megjegyzésem, amikor elmesélted, milyen cuki becenevet adott a totyogó gyereked a nagymamának.

Ezúttal már hallgatnék rád, és figyelnék, hogy a tapasztalataidat használni tudjam.

Rájöttem, hogy nem tudom ezt egyedül végigcsinálni, nagyobb szükségem van rád, mint valaha a barátságunk alatt, hogy segíts eligazodni a szülők társadalmában, a gyereknevelési elvekben, a hozzátáplálásban és a hordozásban. Mivel a feleségem jövő héten megy vissza dolgozni, és én maradok itthon a gyerekkel, halálra vagyok rémülve, mihez kezdek majd egyedül.

Nem akarok könyörögni, de van egy közeli kis könyves kávézó, ami olcsó, és van benne gyereksarok is, ott találkozhatnánk. Vagy elmehetnénk együtt az állatkertbe kinevetni a kecskéket. De nagyjából bármire hajlandó vagyok, csak találkozzunk. Tudom, hogy sok idő eltelt, de ígérem, nem lesz furcsa beszélgetni velem, sokkal jobb barátod leszek, mint régen voltam. Most már érdekel a gyereked is, mert érdekel a kislányom.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top