nlc.hu
Sztárok
Tompos Kátya rákbetegsége

Már évek óta küzd a rákkal Tompos Kátya – kiderült, hogyan kezdődött a 41 éves színésznő kálváriája

Eddig tiszteletben tartották a kérését, és nem hozták nyilvánosságra a hozzá közel álló személyek, hogy milyen állapotban van.

Tompos Kátya a színfalak mögött több mint két éve vívja élete legnagyobb csatáját, amire a Fábián Juli Emlékalapítvány posztjából derült fény. Így vált világossá sokak számára, hogy a népszerű színésznő súlyos daganatos betegségben szenved. A Blikk értesülései szerint a Jászai Mari-díjas színésznő kálváriája 2021. őszén kezdődött, amikor megfertőződött a koronavírussal. A betegség és szövődményei nagyon megviselték a szervezetét, csak lassan gyógyult, majd a sorozatos vizsgálatok, kontrollok nyomán derülhetett ki, hogy más probléma is van.

Tompos Kátya

Tompos Kátya a holokauszt-emléknapon a Terror Háza Múzeumnál 2018-ban – Fotó: MTI Fotó: Mónus Márton

A bulvárlap úgy tudja, a diagnózis sokkolta a színésznőt és környezetét, de hamar elkezdett a gyógyulásra koncentrálni. Még külföldi kezelést is igénybe vett, ameddig az ő és szerettei anyagi kerete engedte.

Próbál erős lenni, (…) de fizikailag is megviseli. Látszik rajta, hogy nincs jól” – árulta el a Blikknek egy ismerőse.

Még a színésztársai sem tudták mostanáig, hogy ekkora a baj – írja a Bors. Többek között Ábel Anita is nagyon drukkol a színésznő felépüléséért, illetve Csonka András is összefogásra buzdít. “Hallottam híreket Kátya betegségével kapcsolatban, de nem tudtam, hogy mekkora a baj” – nyilatkozta a bulvárlapnak a színész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top