A mellrákos anya szülésfotóit megkönnyeztük

K.G. | 2017. Október 20.
Bonnie Hussey minden évben vállal két-három ingyenes szülésfotózást, idén az egyik ilyen fotózás Maria Crider szülése lett. A képeken sírtunk a meghatottságtól.

Crider 2016 októbere óta küzd mellrákkal. Elmondása szerint olyan ez, mint egy érzelmi hullámvasút. Ebben az egy évben volt 16 kemoterápiája, masztektómiája, 25 sugárkezelése és most egy tervezett császármetszése. És a kezelések folytatódnak a szülés után is. Amikor megtudta, hogy mellrákja van, Crider épp 11 hetes terhes volt, szerencséjére olyan gyógyszerekkel tudták kezelni, ami miatt nem kellett megszakítania a terhességet a rák miatt sem.

Amikor meglátta a kis Logan születéséről a képeket, elsírta magát. Úgy érezte, a fotós minden érzelmet lefotózott az idegességtől kezdve az izgalmon át egészen a megkönnyebbülésig és végtelen örömig. Hussey pedig végtelenül hálás, hogy ilyen csodálatos anyával sikerült együtt dolgoznia.

Amikor úgy döntöttem, hogy Mariát szeretném fotózni, az volt bennem, hogy meg kell védenem őt, és nem szabad megosztani a képeket, amiket készítek róla. De aztán Maria azt mondta, azzal, hogy megosztjuk a fotókat, talán eljut a története olyan nőkhöz, akik hasonló harcokat élnek át, mint ő, és szükségük van pozitív példára. Úgyhogy íme, itt vannak a képek, vigyétek hírét Maria csodálatos szülésének.

3
5
8
15
6
9
16
13
12
11
4
2
10
14
1
Exit mobile version