Az ötösikrek karácsonyi fotójánál nem lesz ma már cukibb

K.G. | 2017. November 24.
Briana és Jordan Driskell karácsonya most először lett olyan, amilyennek mindig is szerették volna. Két év küzdelem után végre az ötösikreikkel ünnepelhetnek.

A szülők sokáig küzdöttek a meddőséggel, mindent kipróbáltak, amit csak az orvosok ajánlottak. Már szinte feladták, hat hónapra le is álltak a próbálkozással, majd egy utolsó esélyt adtak maguknak. Az utolsó esély pedig annyira jól sikerült, hogy egyből ötösikrek lettek belőle.

Egyszerre volt csodálatos és ijesztő a terhesség, rengeteg nehézséggel kellett szembenézniük közben, az utolsó hat hétben pedig szinte ágyhoz kötözték az anyát, hogy valahogy bent tartsák az ikreket ameddig csak lehet. Végül a 28. héten születtek meg.

Most, hat hónappal később pedig az első karácsonyi fotózásukon vettek részt az ikrek, csodálatos képeken mutatták be őket az interneten a szülők. Anya a saját két kezével készítette az ünnepi ruhákat. Hogy volt erre ideje öt baba mellett, teljesen felfoghatatlan.

A szülők előtt le a kalappal, nemcsak azért, mert egyszerre gondoskodnak öt babáról, hanem mert elképesztő, milyen kitartással és erővel érték el a céljukat, hogy gyerekük születhessen. Briana azt szeretné, ha a képekkel eljutna minél több emberhez az üzenete:

Soha ne add fel. Mi majdnem feladtuk. És mi lett volna, ha megtesszük? Nézd, mit hagytunk volna ki.

Exit mobile version