Párkányon lógott a kétéves kislány

nlc | 2018. Január 21.
Kétségbeesetten próbálták megmenteni az életveszélyben lévő kisgyereket, akit egyedül hagytak otthon.

Majdnem a mélybe zuhant az a 2 éves kínai kislány, aki kimászott a negyedik emeleti lakásuk ablakán, majd az egy emelettel lejjebb lévő ablak párkányára zuhant – számolt be a Tények. A balesetet a járókelők vették észre, azonnal a segítségére siettek.

Többen egy emelettel feljebb szaladtak, és megpróbálták fentről beemelni az erkélyről a kisgyereket az épületbe. Végül közös erővel sikerült felhúzni a csöppséget, akinek az életébe kerülhetett volna minden másodperc késlekedés.

A házban lakókra is nagy hatással volt az emberek segítőkészsége. Mint mondták: nagyon jó volt látni, hogy gondolkodás nélkül, határozottan cselekedtek azok, akik segítettek, hogy a kislány épségben visszakerüljön az épületbe.

Exit mobile version