5 probléma a gyereknevelésben, amire senkinek sincs jó megoldása

K.G. | 2018. Március 31.
Nincs egy jól megírt kézikönyv a gyerekekhez, pedig milyen jól jönne néha! Például a következő, gyakran előforduló problémákra senkinek sincs olyan tippje, ami tuti beválik minden gyereknél. Ilyenkor leginkább csak túlélésre játszunk szülőként.

1. Rávenni egy babát, hogy aludja át az éjszakát

Minden gyereknek mások az alvási szokásai. Az egyik alszik éjszaka születésétől kezdve, a másik meg nem hajlandó még hatévesen sem az ágyában maradni reggelig. Mindent kipróbálunk, persze, de általában azzal szembesülünk, hogy a tuti tanácsok pont a mi gyerekünknél nem használnak.

2. Megelőzni a hisztit nyilvános helyen

A legtöbben az összes vagyonunkat felajánlanánk annak, aki feltalálja a dackorszakos hiszti ellenszerét. Leginkább annak a fajtának a megoldására lennénk kíváncsiak, amit a bevásárlóközpont közepén vág le a gyermekünk.

3. Harapás

A gyerekeknél egy bizonyos korban, ovi elején főleg, előjön a harapásprobléma. Mármint az, hogy megharap másokat. Tudjuk az okát, hogy így vezeti le a belső feszültséget, amit még verbálisan nem tud megfogalmazni, de attól még továbbra is harap, amíg egyszer csak ki nem növi.

4. Szoptatás

Tudjuk, mindenki nagyon ért a szoptatáshoz. Mindenki, aki csak beleszól a másik életébe. Mert amúgy ha tényleg felmerül egy probléma, akkor ott állunk meglőve, hogy most mit csináljunk a sztrájkoló gyerekünkkel, aki úgy viselkedik, mintha életében nem látta volna még a mellünket.

5. Válogatós gyerek

Nincs általános megoldás arra sem, hogy mi van akkor, ha a gyerek csak virslit eszik tésztával, és visszautasít minden más ételt otthon. A fejünk tetejére is állhatunk, ha egyszer szájzárat kap a zöldségek láttán, hát mégsem tömhetjük meg, mint egy libát.

Talán az a legjobb tipp, hogy ne könyvekben és a szomszédasszony véleményében keressük a megoldást, hanem inkább hallgassunk a belső hangunkra. Az anyai ösztönök a legmegbízhatóbbak, érdemes odafigyelni rájuk, és követni a tanácsaikat.

Exit mobile version