Az anyukák rémálma: a kisfiú, aki 3 óránál többet sosem alszik

nlc | 2018. Május 20.
„Olyan, akár a tasmán ördög” – meséli 5 éves kisfiáról az elkeseredett anyuka.

A legtöbb gyerkőc keresztülmegy egy olyan korszakon, mikor alig lehet álomba imádkozni, ám amit Adele Coltonnak kell átélnie 5 éves kisfiával, az igazi rémálom.

A északír anyuka már akkor tudta, hogy valami nem stimmel kisfiával, mikor az még csak kisbaba volt. Az 5 éves Carsonnak fejlődési rendellenességei, tanulási nehézségei és autisztikus vonásai vannak, de a legsúlyosabb problémát az okozza, hogy képtelen 3 óránál tovább aludni.

„Mintha sosem fáradna el” – meséli az anyuka, akit viszont szinte állandóan a végkimerülés kerülget, hiszen kisfia alvási szokásai  miatt mindennap virrasztásra kényszerül. Ahogy a gyerek egyre nagyobb lett, úgy lett egyre veszélyesebb is, hogy felkel az éjszaka közepén. „Ha este nyolckor elalszik, hajnal 2-kor már biztosan ébren van.”

Szerencsére az anyuka talált megoldást a problémára, méghozzá egy zárható, kabinszerű ágy formájában, melyet kifejezetten fogyatékkal élőknek terveztek. A kisfiú így sem alszik többet, de legalább anyukája biztonságban tudhatja, míg ő az igazak álmát alussza.

thesun

Exit mobile version