Nő vagyok. Feleség vagyok. Alkalmazott vagyok. De azért mégiscsak főállású anya. Három oviskorú gyerek terelgetése közben sokszor úgy érzem: másban képtelen vagyok maximálisan teljesíteni. Kire és mire jut a legkevesebb időm? A férjemre és a házasságomra. Bokros teendőim közül ki sem látva bájosan elnevetgélünk azon, hogy mi bizony a spontán szexet is a Google-naptárban vezetjük, csakhogy ennek jelentős része érdeklődés hiányában elmarad, de ettől még a tények makacs dolgok.
Több fronton próbálok helyt állni, s ez olykor szül némi feszültséget, mert bár jelentős mérettel áldott meg a sors, mégsem lehet egy fenékkel több lovat megülni.
Illetve mégis. Bele kell tanulni! Törekvéseimet ugyan rendre siker koronázza, mégis összefutunk néha-néha az utcán, én és a Kudarc, hogy aztán leüljünk egy meghitt kerthelyiség még hangulatosabb asztalához elszürcsölni egy liter kávét. Kell az önelszámolás! Van, ami nekem sem sikerül. De – azt hiszem – idejében felismertem a problémát, merek róla beszélni, és ha még nem is jutottam el a teljes restauráláshoz, a folyamatot lendületesen elkezdtem. És hogy mi is lenne ez az aprócska gubanc? Hát a házasságom.
Voltunk mi ketten. Ő és én. Most a család vagyunk. Azok közé az anyukák közé tartozom (ha lehet egyáltalán ilyesfajta halmazelméletről beszélni), akik csak hosszas egyeztetés után tudják megoldani az utódok felügyeletét, hogy édesapjukkal ellógjanak egy-egy estére moziba, színházba, vacsorázni. Most már egyre gyakrabban mozdulunk ki a srácok mellől, mégsem szívesen adom át másnak az estét három ilyen pici gyerekkel. A munka, a különórák, a háztartás és az egyéb napi dolgok teljesítése után pedig nem ritka, hogy este egy perc alatt dőlök ki. Pedig férjem mindenben nagy segítségem, mi bizony valóban ketten húzzuk azt az igát. Szép feladat a nagycsaládosdi, de folyamatosan egész embert kívánó, hétfőtől vasárnapig tartó triplaműszak. Mégis elengedhetetlen „fusiznunk” egy-egy csodás 24 órás szolgálat után. Rendszeresen!
„A mindennapok sok feladatot adnak, ezek egy része közös – mondja erről Füredi Krisztián szexuálpszichológus, párterapeuta. – Sok esetben ekkorra észrevétlenül elvész az egymásra figyelés. Már nem kell randizni, hiszen sok időt töltenek együtt a felek, de azt sokszor nem veszik észre, hogy ez a közös időtöltés már másmilyen, már nem minőségi idő. Szerencsés esetben hiányozni kezd a dolog. De a rengeteg családi feladat között el is veszhetnek azok a beszélgetések, tevékenységek, amelyek a kapcsolat elején fontosak voltak, amelyek mentén a felek egymásba szeretettek.
Ha nem figyelünk a másikra, hamar eltávolodhatunk egymástól
Fontos újra és újra megtalálni az örömteli pillanatokat, és megteremteni az egymásra figyelés idejét, mert ha ez nincs, akkor a felek könnyen egyre távolabb és távolabb kerülnek egymástól, ami idővel már nehezen visszafordítható.
A munka, a gyerekek, a háztartás, az egyéb tevékenységek egyre több időt emésztenek fel egy kapcsolatban, és így egyre inkább tudatosan kell törekedni arra, hogy ne csak ez legyen az életük része, hanem találjanak időt egymásra is. Amikor nem a családról, nem a feladatokról beszélgetnek, nem anyaként, nem apaként, nem problémamegoldóként vannak jelen, hanem jóval túllépnek ezeken” – tanácsolja a szakember, aki maga is házasságban élő, háromgyermekes édesapa.
Jó, jó, igaza van. De hogyan kivitelezzük ezeket a randikat, ha a bébiszitter nem mindig megoldható, és a nagymama sem mindig bevethető?
Pedig mindketten tudjuk, hogy eget rengetően fontosak lennének ezek a periodikus légyottok. Mert hogyan is gondolkodik egy anya? A gyerekek most éhesek, a mosógép most járt le, az úszás tíz perc múlva kezdődik, a ház most (mindig) szalad, az esti meseolvasást ma sem hagyjuk ki, a határidős cikkemet már tegnap le kellett volna adni, pillanatnyilag hullafáradt vagyok. A házasság várhat. Pedig a fenéket! Szentül hisszük, hogy a napi rutin, a lóhalálában megélt hétköznapok és a meghitt családi ünnepek összetartanak két felnőttet. Nagyot tévedünk. Mert bármennyire leköt bennünket az anyáskodás, állandósult kötényünk alatt bizony ott türelmetlenkedik a nő, a feleség. Muszáj nekivetkőzni!
Hiszek az apró örömökben. Klassz lenne évente többször kettesben elutazni, hogy picit pihenjünk, feltöltődjünk. De nem kell ahhoz a Seychelle-szigetekig repülnünk, hogy időt szenteljünk egymásnak. Anyaként, belekényelmesedve a jóba, elbújva a rengeteg feladat mögé, hét év házasság után nekem hosszú út vezetett a felismerésig. De néhány hónapja kitaláltuk a férjemmel a Randizz otthon! mozgalmat. Februárban vettünk egy nagy levegőt, és befejeztük az „apa az egyik gyerekszoba padlóján, anya a másik gyerekágy legszélén” elalvást. Este a nappali kanapéján olvasunk közösen a gyerekeknek, aztán mindenkit bekísérünk a szobájába, jön a szokásos üntyümpüntyüm, majd elköszönünk, és kijövünk. Két nap után mindenki ügyesen megszokta az új felállást. Így este simán marad akár 2-3 óránk is a férjemmel, ami alatt nyugodtan foglalkozhatunk egymással. Persze még így is gyakran van, hogy egy röpke közös fogmosás után az ágy felé vesszük az irányt, de egyre többször rendezünk otthoni randikat is. Maga a szervezés is lázba hoz bennünket, jólesik nagy feneket keríteni az ügynek.
Nem kell óriási dolgokra gondolni, de ha nem tesszük meg tudatosan ezeket a parányi, egyáltalán nem magától értetődő lépéseket, később nagyobb baj is kerekedhet belőle.
„Ha elveszik a beszélgetés, akkor a felek saját belső valóságuktól, érzéseiktől fosztják meg egymást – mondja Füredi Krisztián. – Pedig pont ez az, amin keresztül találkozhatunk a párunkkal. Talán pont ez volt az, amiért annak idején a másikba szerettünk. Ha nem tudunk beszélgetni, akkor nem tudunk igazán találkozni sem, és ez könnyen a kapcsolat kihűléséhez vezet, egyre nagyobb távolság húzódik majd férj és feleség között.
A minőségi idő sokféle lehet, ebben nagyon eltérők az emberek igényei. Akár külföldi utazásról is lehet szó kettesben, ha éppen nincsenek gyerekek, vagy megoldható az elhelyezésük erre az időre. De ezt nem lehet minden héten megtenni, így az ilyen élmények bár jók, és lehet belőlük töltekezni, mégsem adnak feltétlenül hosszú távú megoldást. Sokkal fontosabb, hogy a mindennapokban meg tudjuk találni az együtt töltött időt, napokat, órákat, perceket.
Az együtt töltött idő minősége a fontos
Lehet, hogy ez egy csésze tea este az asztal mellett egy laza beszélgetéssel, de lehet bármilyen, napi vagy heti szinten elérhető, egymásra figyeléssel töltött idő, amely igazán építi a kapcsolódást a két ember között.”
És hogy mit csinálunk esténként mi a férjemmel? Jó előre kiválasztunk egy agyondicsért filmet, megnézzük, és beszélgetünk róla. Hosszú listát állítottunk össze a nyáron, elleszünk egy darabig. Ha van még bennünk kraft este 9 után is, akkor közösen megfőzzük a hétvégi ebédet egy-egy pohár bor társaságában. Mivel nagyon szeretem a férjem hangját, és arcpirítóan keveset olvasok mostanában, így összekötöttük a kellemeset a hasznossal: kiválasztottunk egy regényt, mellékuporodok, és felolvassa kettőnknek. Szeretjük a családi képeket, ezért az is közös program, hogy együtt válogatjuk ki az adott évre való fotókönyv tartalmát.
Senki nem pötyögi a telefonját: inkább odajön hozzám beszélgetni, amíg kiteregetek, aztán együtt elpakoljuk a tiszta ruhákat. Egy kezdő szerelmespárnak talán kabaréba illő jelenetek ezek, nem vitatom. Nekünk mégis jelentőségteljes tevékenység az összes. Már-már kötelezően felvehető tantárgynak tűnhet ez az átlagosan heti egy randi, mégis, nekünk ma már természetes, hogy asszertíven is foglalkozunk egymással. Mert randizni nemcsak tűzpiros magassarkúban és élére vasalt ingben lehet, hanem pizsamába bújva is, a nappaliban, miután elaludtak a gyerekek. Hajrá, randizzatok ti is otthon!