Drogokat tömött magába a kisbaba, míg anyja ki volt ütve

nlc | 2018. Szeptember 20.
Gyermeke veszélyeztetésével vádolnak egy 26 éves escortlányt, miután kislánya szervezetében kokain és más kábítószerek nyomait találták meg.

Most tartották az első bírósági tárgyalását annak a brit női escortnak, akit gyermekveszélyeztetéssel vádol az ügyészség. A nő ellen azután emeltek vádat, hogy lánya szervezetéből kokain- és váliumalapú kábítószerek nyomait mutatták ki az orvosok. A vád szerint a kislány akkor vehette magához a kábítószereket, miközben az anyja drogtól és alkoholtól kiütve nem tudott felügyelni rá.

Forrás: pixabay

A nőt azzal is vádolják, hogy egy alkalommal nem hívott időben orvosi segítséget lányához, akinek egyik este lebénultak a lábai, és nem tudott talpra állni. Mindez azért derült ki, mert egy barátjuk reggel észrevette a kanapén fekvő kislányt, majd kihívta a mentőket.

Amíg a mentők kiérkeztek, addig a gyermek anyja rágyújtott egy füves cigire, amit akkor is szívott, amikor lányát betették a mentőautóba, a kórházba menet pedig egyszerűen elaludt.

Az escort a füvezést bevallotta a rendőröknek, de azt tagadta, hogy komolyabb kábítószereket használt volna. Magyarázata szerint a kokaint és a váliumot az a férfi hozhatta magával, aki egyszer nála aludt.

Az ügyész szerint a nő felelős a gyermekéért, és szándékosan kitette őt a kábítószer veszélyeinek.

A nő tagadja a bűnösségét, a bíróság pedig berekesztette a tárgyalást.

Mirror

Exit mobile version