Ilyen veszélyek leselkednek a gyerekre fürdetés közben

Kun Gabi | 2019. Március 13.
A fürdetés remek alkalom arra, hogy a kötődés erősödjön a szülők és a baba között, de azért nem veszélytelen művelet.

Fürdetés közben a biztonság mindennél fontosabb, még annál is, hogy tiszta legyen a gyerek. Dr. Thomas Phelps gyerekorvos írta le azt az öt veszélyt, ami fürdés közben leselkedik a babákra és kisgyerekekre.

1. Kimegy a szülő a fürdőszobából

Soha, de soha ne hagyd magára a gyereket a kádban! Pici babánál ez még egyértelmű, de a 3-4 éveseket már hajlamosabbak a szülők felügyelet nélkül hagyni a vízben pár percre, mert hirtelen elintéznivalójuk akad a fürdőszobán kívül. Ne tedd! Elég egy pillanat hozzá, hogy a teljesen megbízható négyéves gyerek megcsússzon, beverje a fejét, és elmerüljön a vízben.

2. Túl sok víz

Phelps szerint gyakori probléma, hogy a szülők annyi vizet engednek a gyereknek, mintha saját maguknak készítenének habfürdőt. Pedig egy babának elég egy ötcentis víz, míg a kisgyereknek lehet már 12 centiméter magasan a fürdővíz. De semmiképpen sem kell teleengedni nekik a kádat.

Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia

3. Túl sok szappan

A habfürdők, samponok, tusfürdők bánthatják a gyerekek szemét és irritálhatják az érzékenyebbek bőrét. Phelps azt javasolja, hogy a babáknál egyáltalán ne használjunk a gyógyszertári fürdetőn kívül semmit, a kicsiknél pedig figyeljünk oda az összetevőkre, és minél természetesebb fürdetőket használjunk.

4. Nincs csúszásgátló

A kád alja csúszós, ez van, kell bele a csúszásgátló már a gyerek egészen pici korától kezdve. Egy kétéves például már úgy fürdik, hogy folyamatosan mozog a kádban, minden másodpercben veszélyt jelent számára, ha nincs csúszásgátló alatta.

5. Túl sok fürdetés

Phelps a babák esetében figyelmeztet arra, hogy nem szabad túl sokáig és túl gyakran fürdetni őket, mert kiszáradhat a bőrük. A gyermekorvos szerint egy babának bőven elég egy 5-10 perces fürdés, amit nem is muszáj erőltetni mindennap. A gyerek toleranciájától függően – mennyire szeret fürdeni, mennyire szárad ki a bőre – a heti 2-3 fürdetés a megfelelő a babák számára. Persze, ha a baba imádja a vizet, akkor nem káros a napi fürdés sem, de egészségügyi szempontból nem szükséges ilyen gyakran fürdetni.

Exit mobile version