Miközben Romániában mindenki a rendőrséget háromszor is hiába hívó, elrabolt lány meggyilkolásával és az ügy fejleményeivel foglalkozik, a közvéleményt újabb gyermekrablási ügy háborította fel – ezúttal azonban néhány járókelőnek köszönhetően szerencsére csak kísérletről volt szó.
A nagyszebeni esetben egy 67 éves férfi próbált meg fényes nappal elrabolni egy hétéves kislányt egy forgalmas utcáról, de a Főtér.ro beszámolója szerint a járókelőknek egyből feltűnt, hogy a gyermeket akarata ellenére próbálják elvonszolni, és a kísérletet sikeresen megakadályozták, majd kihívták a rendőrséget is.
A nagyszebeni rendőrség tájékoztatása és ügyészségi források szerint a férfi simogatni kezdte a bevásárlást intéző édesanyjára váró kislány arcát, majd megpróbálta rávenni, hogy tartson vele, ő azonban tiltakozott, amire az idős ember fenyegetőzéssel reagált – ez keltette fel a többi járókelő figyelmét. A dulakodásba torkolló eset után 24 órára őrizetbe vették az elkövetőt, és szexuális agresszió, bántalmazás és egyéb erőszakos megnyilvánulások miatt eljárást indítottak ellene.
Tavasszal Pécsett is meghiúsult egy gyermekrablás, ott az érintett kisfiú szerencséjén és lélekjelenlétén múlt, hogy sikertelen lett a kísérlet.
Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Profimedia / Zuma Press