3 zseniális halloweeni jelmez ovisoknak 5 perc alatt

Kun Gabi | 2019. Október 24.
Nyakunkon a halloween, jelmezkészítés indul! Ezeket a jelmezeket öt perc lesz elkészíteni.

Az ovis korosztálynak már egészen természetes a halloween létjogosultsága, buliznak az oviban, és mi is visszük őket utcabálokra, programokra, töklámpásokat csodálni és faragni (vagyis faragtatni velünk, a szüleikkel), úgyhogy nem maradhatnak ki a jelmezben rohangálásból sem. Ettől még azonban nem kell rögtön tízezreket költeni erre a kis bolondozásra: otthon is elkészíthetünk egyszerű halloweeni jelmezeket, melyekkel biztos, hogy menők lesznek a kicsik a csokikéregetés közben.

Habfürdő

Kép forrása: Motherly

A gyerekek amúgy is imádnak a kádban ázni ebben az életkorban, ez a habfürdő-jelmez pedig az egyszerűbbnél is egyszerűbb. Csak arra kell vigyázni, hogy hasra ne essen a szaladgálásban a gyerek, mert az nagy durrogással és sírással fog végződni.

Fehér, hosszú ujjú póló, fehér leggings kell hozzá, a pólóra ráragasztunk pár felfújt fehér lufit, a gyerek fejébe nyomunk egy fürdősapkát, kezébe egy gumikacsát, és kész is, mehet bulizni.

Zsírkréta

Kép forrása: Motherly

Testvérek beöltöztetéséhez ideális ötlet, csupán élénk, egyszínű ruha kell hozzá, meg némi kartonpapír gumival, amiből a kúp alakú sapkát csináljuk. A képpel ellentétben én nem azt írnám rá a ruhára, hogy zsírkréta, hanem inkább valamelyik népszerű zsírkrétamárka nevét, az úgy még viccesebb. Nem is kell textilfilccel tönkretenni a ruhát ehhez, inkább filcből vágjunk ki hozzá betűket, amiket pár öltéssel rávarrunk a pólóra.

Macskák és kutyák potyognak az égből

Kép forrása: Costume Works

A halloweenben az a jó, hogy minden elvadult ötlet jöhet, még az is, hogy macskák és kutyák potyognak az égből. Ennél a variációnál nem is kell jelmezt csinálni, csak felöltöztetni esőkabátba és gumicsizmába a gyereket, mert a hangsúly az esernyőn van, amiről sűrűn lógnak a plüssállatok. Szerintem zseniális ötlet, garantált a meghökkentő hatás.

Exit mobile version