„A férjem megnézi a csinos nőket, de haragszik érte, ha én is jól akarok kinézni”

Anna kétgyerekes anya, hat év otthonlét után idén szeptemberben ment vissza dolgozni. Úgy érzi, a 20 kiló túlsúly miatt senki nem veszi komolyan, és nem egy kollégát, hanem csak egy anyát látnak benne. Néha ő maga is azt gondolja, hogy egy vastag hájréteg áll a felnőttvilág – ahol a nők karriert csinálnak, és számottevő fizetést visznek haza – és a saját teste közé.

A környezet támogatása nélkül nehéz

Le kéne fogynia ahhoz, hogy komolyan vehesse önmagát, de elsősorban pont azok tartanak be neki, azok a legnagyobb kritikusai, akiktől a legtöbb segítséget várná.

„Vannak csinos molett nők, ezzel szemben az én testem nem formás, csak puhány. Anyám minden egyes alkalommal meg is jegyzi, ha találkozunk, hogy azért nem áll jól a blúzom, mert hájas a hátam, és hogy ekkora sonkákkal ne hordjak farmert, nem vagyok kislány. Az ő kritikája fáj a legjobban.”

Minden gyerek támogatást vár a szüleitől, akkor is, ha már ő maga is szülő. Anna terhességi diabétesszel szülte meg mindét gyerekét, pár hónapja pedig inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nála. Azt gondolja, ez az oka annak, hogy a folyamatos diéták ellenére sem tudott lefogyni. Már az első terhessége előtt is túlsúllyal küzdött, de az még nem volt vészes, csak nem nevezte magát vékonynak. A terhesség alatt nem hízott igazán sokat, de azt, amit felszedett, nem tudta leadni, és s szoptatás alatt még rá is hízott.

Abban bízott, hogy amikor majd elindul a kisfia, sokat kell futnia utána, de ez nem működött. Próbált eljárni tornázni, amiben mindenki támogatta – szavakkal. Az órák hétkor kezdődtek volna, de a férje soha nem ért haza időben, a szüleinek pedig épp nem volt alkalmas a gyerekfelügyelet. Közben megint nyár lett, és egy ruha sem állt jól Annán, a rövidnadrágokban különösen visszataszítónak érezte magát.

Kidobhattam volna, de egyszerűen nem volt hozzá erőm. Helyette vettem hozzá egy doboz tejfölt, és egyedül megettem az egészet, ami legalább három felnőttnek való adag volt. Főzhettem is volna egészséges, diétás ételeket, de a férjem morgott miattuk. Főzhettem volna külön is magamnak, de nem volt hozzá sem energiám, sem akaraterőm. Aztán megint terhes lettem.”

A szülés utáni depresszió sem segít

A terhesség alatt egy dekát sem hízott, köszönhetően a terhességi diabéteszdiétájának, sőt pont ugyanannyi kilóval ment a szülőszobára, mint amennyivel teherbe esett. Boldogan határozta el, hogy új életet kezd, otthon fog tornázni, és nem hagyja abba a szénhidrát számolgatását. Egyvalamivel nem számolt: a gyermekágyi depresszióval. Úgy érezte, egy mókuskerékbe van láncolva, ahol semmi más cél nincs, mint hogy ellássa a két gyerekét. Néha még álmodott is arról, hogy a férje csak azért közelíti meg a bejárati ajtót, hogy bedobja a gyerekeknek nélkülözhetetlen dolgokat, a pelenkát, a kisruhákat és a vacsorát, aztán elmegy.

„Semmi másra nem vágytam, mint a sarki cukrászda összes süteményére – meséli Anna. – Álltam a tükör előtt, és undorítónak éreztem magam, mert már nemcsak nem tudtam felhúzni a cipzárt a nadrágomon, hanem a derekamra se tudtam felrángatni. Folytak a könnyeim, és a krémesre gondoltam.

Magamnak nem vettem természetesen, mert én diétáztam. Képzelem, hogy nevettek rajtam az eladók, ahogy ezt mindennap előadtam, miközben egyre kövérebb lettem.”

A család is észrevette, hogy valami nincs rendben az anyával, és egyre többet hozták szóba a súlyát. A nagymama nyíltan kritizálta a kinézetét, a férje csak az egészségéért aggódott, de legalábbis nem tett megjegyzéseket a kinézetére. Az első teherbeesés óta eltelt hat év, felszökött 17 kiló.

Olyan ez, mint a drogfüggés

„Vannak sorstársaim, persze. Úgy csinálnak mind, mintha bármikor képesek lennének leadni a túlsúlyukat, de most éppen nem akarják. Olyanok, mint a drogosok, akik azt mondják, hogy ők nem függők, csak épp most nem akarják abbahagyni. Mamahájnak hívják a hájat. Vajon meddig mamaháj egy háj? Az gyerekem érettségi bankettjén is annak nevezhetem majd? Vagy az már túlzás lenne?”

A szex is ritkább lett – nem biztos, hogy a férje, hanem inkább saját maga miatt. Meztelenül már egyáltalán nem akart mutatkozni, és utálta, ha a férje megérintette bizonyos helyeken, például a hasán. Márpedig a hasat elég nehéz kikerülni együttlét közben.

Amikor visszament dolgozni, az első fizetéséből vett egy kondibérletet, és bejelentkezett egy személyi edzőhöz. Azt hitte, mindenki boldog lesz, hatalmas volt benne az elhatározás. Reggel járt, munka előtt, miután a gyerekeket beadta az óvodába, így a férjének nem kellett hamarabb hazamennie, vagy esetleg később beérnie az amúgy rugalmas idejű munkahelyére. Kapott útmutatót diétához, amit el is kezdett. Hatalmas izomlázzal, de boldogan vágott bele a második hétbe.

Az anya, aki csak kritizál

Először az anyja tett rosszalló megjegyzéseket. Szerinte nem úgy kell diétázni, hogy külön készít magának vacsorát, és csomagol ebédet, hanem úgy, hogy nem eszik a desszertből, és a pörköltből is csak kevesebbet. Nem értette, miért nem működik ez a lányánál, hiszen csak akaraterő kell hozzá. Vagy kéne, de az ugye nincs. Azt is kijelentette, hogy ennyi idősen már nem kell úgy kinézni, mint egy modellnek, és inkább legyen puha, kövér, de szeretetet adó anya, mint egy soványra szikkadt, mogorva fitneszlady.

„Fitneszlady, én?! Amikor nem tudok szoknyát felvenni, mert összeér a combom? Vagy amikor nem tudok a busz után rohanni, mert három lépés után úgy elszáll a pulzusom, hogy majdnem agyvérzést kapok, és alig tudok levegőt venni?! Én csak annyit szeretnék, hogy újra szerethessem egy kicsit a testemet.

Kikérem magamnak, hogy anyám egyik nap azt duruzsolja a fülembe, hogy el fog hagyni a férjem a két gyerekkel, ha ilyen slampos és kövér vagyok, aztán meg mindent, de szó szerint mindent megtesz azért, hogy nehogy lefogyjak!”

A férj, aki keresztbe tesz

Anna férje továbbra is aggódik a felesége egészségéért, de már nemcsak a túlsúly zavarja, hanem úgy érzi, hogy nem tesz jót a sok mozgás egy ekkora testű nőnek. Nem érdekli, hogy az edző szakember, aki érti a dolgát, és eddig is sok túlsúlyos emberen segített. Nem érdekli az sem, hogy a felesége végre megtalálta azt a sportot, amit szeret csinálni. Annak ellenére, hogy mindketten elég jól keresnek, és megengedhetik maguknak a személyi edző költségeit, egyszer csak elkezdett a pénz miatt aggódni. Hogy ezt a nem kicsi összeget el lehetne jobban is költeni. Félre lehetne tenni a gyerekek egyetemére. Sőt még annak is utánanézett, hogy létezik online, otthoni torna, ami csak a töredékébe kerülne a mostani bérletnek.

„Csakhogy én képtelen vagyok otthon tornázni. Tudom, mert próbáltam. Sajnos nekem igenis szükségem van arra, hogy ott álljon a hátam mögött a hajcsár, hogy lássanak mások az edzőteremben, és muszáj legyen megcsinálnom a századik kitörést is. Ha egyedül vagyok a négy fal között, már a huszadiknál feladom. De nem a gyerekek elől veszem el a pénzt. Megdolgozom érte, az enyém.

Az anyám elkezdett sütni, pedig eddig soha nem csinálta. Mi van ezekkel az emberekkel? Támogatásra lenne szükségem, nem betartásra. Igenis le fogok fogyni, és igenis rendszeresen járok ezentúl edzésre. Nem vagyok se gyerek, se szellemileg elmaradott, el tudom dönteni, hogy mi a jó nekem!”

Mit javasol a szakértő?

Megkérdeztem Petri Nóra táplálkozási tanácsadót, hogy mit gondol Anna történetéről, és hogy mennyi esélye van ilyen környezetben a sikeres életmódváltásra.

„Azoknak a legnehezebb az életmódváltás, akiket nem támogató környezet vesz körbe. Ezekben a helyzetekben azt szoktam javasolni, hogy keressenek »tettestársakat« maguk mellé. A személyi edző az egyik legjobb választás, ami a mozgást illeti. Az étrend kialakítása ezzel párhuzamosan kell, hogy megtörténjen, ebben az esetben is nagy segítség, ha találunk magunknak egy táplálkozási tanácsadót, vagy egy csoportot – akár online –, akik támogatásukkal, ötleteikkel megerősítenek bennünket abban, hogy jó úton haladunk.

Amit mi magunk is megtehetünk:

• A folyadékfogyasztásunk érje el a napi 2,5-3 litert, mindezt tiszta vízből vigyük be, elosztva a nap során.
• Emeljük a napi elfogyasztott zöldségek mennyiségét addig, hogy minden főétkezés alapja a zöldség legyen. Ehhez együnk szénhidrátot is, lehetőleg kerülve a finomított változatát (fehér kenyér, péksütemény, tészta). Ne maradjon ki a fehérje sem.
• Próbáljunk meg naponta ötször étkezni, és semmiképp se hagyjuk ki a reggelit.
• Ne akarjuk két hét alatt elérni az álomsúlyt. Hagyjunk magunknak időt, a lassú fogyás a tartós fogyás.
• Legyenek célok és céldátumok, de ezeket mindig reálisan határozzuk meg.
• Vezessünk naplót, ez sokat segít abban, hogy utólag lássuk, hol rontottuk el.
• Ünnepeljük meg az elért sikereket. Álljunk meg egy pillanatra, és tudjunk örülni annak a fél kilónak is, ami azon a héten távozott.”