Bunker, plüssmaci, csicsís – így segíts a gyereknek leküzdeni a szorongást

Kun Gabi | 2020. Április 07.
A gyerekek számára megfoghatatlan a jelenlegi helyzet, de van pár lehetőségünk, hogy segítsünk nekik feldolgozni a sok szorongást.

Bizonytalan a helyzet, a gyerekek a négy fal között rekedtek, a szülők feszültek és azt sem tudják, hol áll a fejük, természetes, hogy mindez növeli a gyerek szorongását és valami kell, amivel levezetheti a stresszt. Az egyik megoldás a kicsiknél erre az, hogy a szülők fején és idegein ugrálnak, ami nem sokáig bírható ép ésszel, ezért érdemes inkább a pszichológusokra hallgatni, és egyéb módszerekkel enyhíteni a gyerekek szorongását.

Bunker, plüssmaci, csicsís

Gyerekkoromban csicsísnek hívtuk azt a babatakarót, amitől nem voltam hajlandó megválni, egészen gimnáziumig a párnám alá hajtogatva aludtam vele. A neve a csicsíja-babája dalból jött, és jól rajta is ragadt örökre. A legtöbb gyereknek van ehhez hasonló kedvence, az egyiknek takaró, a másiknak egy kendő, a harmadiknak anya kinőtt pólója. De hasonló ragaszkodás alakul ki plüssállatokkal is, olyannyira, hogy jaj a szülőnek, ha a gyerek elveszti a kedvencét, mert ha vesz is belőle újat, annak nem lesz olyan a szaga, állaga, hiányozni fog róla a szakadás, és akkor már nem is jó, a gyerek pedig napokig sír tőle. Ezeket a játékokat, kedvenceket mindenképp tiszteletben kell tartani, Dr. Daniel Lewin gyermekpszichológus szerint ezek átmeneti tárgyak, melyeknek fontos szerepük van abban, hogy a gyerek kifejezze az érzelmeit. Márpedig most pont erre van nagy szükség, főleg a kicsiknél, akik még nem tudják megfogalmazni a szorongásaikat.

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

„A gyerekek kevésbé tudják kifejezni a félelmeiket, az átmeneti tárgyak ebben segítésükre vannak – mondta Dr. Lewin. – A szülők például segíthetnek úgy a gyereknek feldolgozni a szorongását, hogy rábíznak egy plüssállatot, megkérik rá, hogy gondoskodjon róla, és magyarázza el neki a jelenlegi helyzetet a saját szavaival.”

A belső feszültség oldására egy másik remek módszer, ha a gyereknek építünk a szoba közepére egy bunkert, ami szimbolizálja az anyaméhet. Lehet ez egy pici, egyszemélyes sátor, vagy az étkezőasztal alatt berendezett bunker, a lényeg, hogy el tudjon benne bújni a gyerek, magára tudja zárni, még ha ez csupán annyit jelent, hogy egy takarót terít a bejáratra. A bunkerben biztonság várja, ide nem jutnak be a külvilág szörnyű hírei, el tud merülni a saját világában, és felidézi benne a méhen belüli élményeket, amikor még teljes védelemben élt. Ezért fontos, hogy amikor elvonul a bunkerbe, akkor tényleg hagyjuk békén, hadd játsszon odabenn azt, amit szeretne, persze arra figyeljünk, hogy ne ollóval és villával felszerelkezve bújjon be oda.

További cikkek a szorongásoldásról:

Exit mobile version