Folyamatosan azt kérdezik a 24 éves Grace Moontól a távoli ismerősei, sőt az idegenek az utcán, hogy nem várandós-e. Pedig nem az: a lány esetében a nők millióinak életét megkeserítő endometriózis okoz olyan súlyos felfúvódást, hogy az kívülről úgy is tűnhet, babát vár. A legszörnyűbb az, hogy úgy tűnik: Grace-nek éppen emiatt a betegség miatt nem lehet gyereke, pedig nagyon szeretne. Az endometriózist az okozza, amikor a méhet bélelő szövet a szerven kívül máshol is megjelenik, gyulladást, sokszor elviselhetetlen fájdalmakat okozva.
A nővérként dolgozó lány persze borzasztóan nehezen viseli mindezt. A kórházban mindenki lépten-nyomon gratulál neki és örömteli arckifejezéssel néz rá, ez pedig nagyon fáj neki. A rosszabb napokon 4-6 számmal nagyobb ruhákat kell hordania, mint amilyenekre egyébként szüksége lenne. A legrosszabb azonban az, hogy nem tudja mindenkinek előre elmagyarázni, hogy a gratuláció és a kérdezősködés milyen rosszul esik neki. A legnehezebben a gyógyszertári munkát viselte, akkor szinte mindegyik vásárló rákérdezett a „terhességére”.
Egészségügyi dolgozóként nincsenek illúziói: ha teherbe is esik, nem biztos, hogy a baba túléli az első hónapokat. 21 évesen diagnosztizálták, akkor az orvosa rászólt, hogy gyorsan essen teherbe, ha családot szeretne, lehet ugyanis, hogy később képtelen lesz majd, de akkor még nem állt készen rá. Szerencsére partnere támogató, és ennek ellenére vele marad, főleg, miután Grace már az első randin beszámolt a betegségről. Több barátja pedig felajánlotta, hogy pótanya lesz, ha kell.
Forrás: Metro
Kiemelt kép: Getty Images
További cikkek a témában
- Azt mondta az orvos, „itt a menstruálós”, azzal kiment a vizitről – Lenke harca az endometriózissal
- 8 dolog, amit tudnod kell az akár meddőséget okozó endometriózisról
- Kendőzetlenül az endometriózisról egy édesanya tollából