“Két hét alatt több mint 27 ezer voks érkezett vöröspanda-párunk, Auróra és Bendegúz kölykének nevére. A három név közül a Bonifác kapta a legtöbb szavazatot, így ezen a néven jegyezzük be őt a törzskönyvbe” – adta hírül honlapján a Fővárosi Állat- és Növénykert.
A hvg.hu azt írja, a vörös macskamedve nevéről a szavazást két héttel ezelőtt hirdették meg; három név, a Baltazár, a Boldizsár és a Bonifác közül lehetett választani. A legtöbb szavazatot – csaknem 12 ezret – a Bonifác kapta.
Az állatkert szerint a kis Bonifác ugyan a legtöbb időt még mindig az odúban tölti, és így a kifutóban legtöbbször csak a felnőtteket lehet még megcsodálni, de ahogy cseperedik, az elkövetkező hetekben egyre gyakrabban lehet majd látni, amint előmerészkedik.
A kölyök anyja, a tízéves Auróra már tapasztalt szülőnek mondható, ám párja, a kétesztendős Bendegúz most először lett apuka. Figyelembe véve, hogy a kis pandák általában 18 hónaposan érik el az ivarérettséget, a vemhességi idő pedig 4-5 hónap szokott lenni, Bendegúznál fiatalabb apaállat nem is nagyon képzelhető el.
Még több cukiság
- Cuki videó: megmártózott a medencében Rezső, a budapesti kistapír
- Eldőlt, mi lesz a neve a fővárosi állatkert kiselefántjának